A Citroën, pontosabban a PSA, a Citroën-Peugeot (és most már -Opel)-konszern hatalmas fába vágta a fejszéjét: új márkát alapítottak. Méghozzá prémiummárkát, hiszen az egyre inkább újrapolarizálódó mai világgazdaságban nagyon sok a gazdag, újgazdag autóvásárló, aki nem ül be akármibe, csak abba, ami nem csak jó, elég drága is az ő kényes ízlésének.

Ez a márka a DS. Az egykori ikonikus modell, az ötvenéves Istennő (a francia déesse szóból) nevét felhasználva jönnek ki már nem Citroën DS, csak DS márkanév alatt a PSA-platformokra építkező, de nagyon igényes külső-belső kialakítású, számos hozzáadott szolgáltatást kínáló új típusok. 2009-től jelent meg a jelzés a Citroen modelleken, majd a DS 3, DS 4, DS5, a ráncfelvarrások során Citroen nevet elhagyva alakultak át szimplán DS-szé néhány éve. 2014-ben Kínában mutatkozott be a DS 6, amelynek már nem volt Citroen a felmenői között sem.

Most pedig hozzánk is megérkezett az első önálló modell, a DS7 Crossback és vele az első DS-szalon is.

Az új budapesti DS-szalon, hivatalos nevén DS-Store egyelőre azért nem szakadt el a gyökerektől, az eladótér a Citroën- és Peugeot-szalonnal egy épületben várja a vevőket az André Citroënről elnevezett utcában (Nagykőrösi út, M5 bevezető mellett)

Még az idén jön az 50 km-es elektromos hatótávú E-Tense kivitel a DS7 Crossback-ből

A PSA EMP-2 legókészletéből összerakott autó a Peugeot 5008 és a hamarosan érkező Citroën C5 Aircross kétpetéjű ikre, amelyet már alapáron nagyon látványosan dekoráltak. Kellő felárért pedig a legnemesebb prémiumautók anyagválasztékát és minőségérzetét jó sok francia divatkellékkel ötvöző felszereltséggel veheti meg a Kedves Vevő.

És hogy hol? Az M5 bevezetőjén, a Nagykőrösi út elején, a mini-Eiffel-torony mellett. Egyelőre ez az egyetlen DS-szalon az országban, de később, ha bejön az üzleti modell, nyílhatnak majd új márkakereskedések is, akár (elviekben) az anyacég egyéb márkáitól függetlenül is.

Na de kit is céloz meg pontosan a DS? Erre konkrétan rákérdeztünk: a PSA nem elsősorban a Citroën- vagy Peugeot-vásárlók leggazdagabb rétegére számít, hanem relatíve jó árazással a nagy múltú presztízsmárkák vásárlóira lő. A DS7 Aircross nagyjából a BMW X2, az Audi Q3 árszintjére belőve egy kategóriával nagyobb méretet kínál, olyan szolgáltatásokkal (motoros hátsó üléstámla-döntés, masszázsfotel elöl, éjjellátó berendezés, öt éven és 100 ezer kilométeren át ingyenes szervizszolgáltatás, amelyben az időszakos karbantartás idején a szervizbe és visszaszállítás is benne van!), amelyek valóban csak a prémiummárkákra jellemzőek.

A DS7 Crossback árlistája az elég érdekes, 1,2 literes, háromhengeres 130 lovas benzinessel és kézi váltóval indul, de ilyet alighanem senki nem vesz majd. Az értékesítés törzsét a kétliteres dízel és az 1,6-os turbó adja majd, nyolcfokozatú automatával és vélhetőleg sok-sok-sok extrával.

Egyelőre a kifutó DS3 és a vadiúj DS7 Crossback jelenti a DS márkát

A DS-szalon egzotikuma a virtuális konfigurátor

A DS7 Crossbackről markánsabb véleményt majd a rendes teszt után közlünk, de a mai (tegnapi) bemutatón lenyomott pár tucat kilométer azért jó volt arra, hogy megállapítsuk: ez tényleg nem egy hétköznapi autó. Az útfelszínt letapogató és a felfüggesztés keménységét a látottak alapján beállító futómű-szabályzás eddig csak az S-Merci sajátja volt, a hiperintelligens sávtartót, amely a sávnak azon a részén tartja a kocsit, ahol a vezető szeretné, pedig még nem láttuk semmilyen más autóban sem.

Alapáras Alcantara-belső: szerintem a legjobb, amit kapni lehet

Feláras bőrbelső, kicsit befejezetlen érzettel

Hamarosan érkezik az ébenfa-berakásos csúcsbelső

A DS egy marha nagy, lilásan csillogó LED-fényszórókkal megvilágított kérdőjel egyelőre. A termék és az árazás igazából rendben van, a francia (és a kínai) piacon szerintem eleve komoly helyzeti előnnyel indul a márka a versenyben. Hogy nálunk és a BMW-Merci-Audi szentháromsággal hagyományosan eleve beoltott nyugat-európai piacokon mi lesz a brand sorsa – ezt pedig majd az idő dönti el.