Messziről kell kezdeni a történetet. Civil autókkal szívatja a rendőrség a gyorshajtókat – ilyen és hasonló címekkel jelentek meg cikkek a sajtóban május végén. A közösségi médiában akkoriban terjedő sztorik szerint „a magyar rendőrség már nem (csak) a fix helyen lévő és a mobil, ’háromlábú’ traffipaxszal szívatja az autósokat. Hanem, ha a terjedő híreknek hinni lehet, addig nyomulnak jelzés nélküli kocsival a belső sávban sofőrök mögött, ameddig meg nem tudják büntetni őket”.

Hamarosan a rendőrség elismerte, hogy néhány év szünet után újra szolgálatba helyezte a civil elfogó autókat. Szerintük azért, mert az egyértelműen beazonosítható rendőrök nem szorították vissza a balesetek számát, azt viszont tagadták, hogy agresszívan tolnának bárkit a sztrádák belső sávjaiban.

Előkerült egy videó. A rendőrség tagadott, kiderült, állami autó látható rajta

Pár nap se kellett, új videó borzolta a kedélyeket. “M7 autópályán a civil festésű rendőrautó lelassít 70-72 km/óra sebességre, és azt várja, hogy melyik kamionos unja meg az előzni tilosban” – írta a feltöltője. A felvételen hallható beszélgetés szerint a kamionos felhívta a központi ügyeletet, és elmondta, hogy egy civil külsejű autó feltartja a forgalmat, majd villogva kivezeti azt a teherautót, amelynek a vezetője megunva a 70-es tempót, előzésbe kezd a sztrádán. Attól még lehet rendőrségi autó, civil rendőrségi autók is vannak, felelte neki a központ munkatársa, majd egy darabig még beszélgetnek erről. Itt a videó.

A felvételből nem derült ki, hogy civil rendőrautó intézkedik-e, csak az látszik, hogy megállít kamionokat. A videó megjelenése után az ORFK egy közleményt jelentetett meg, amiben többek között ezt írták:

„A rendőrség visszautasítja azokat az inkorrekt és megalapozatlan állításokat, amelyekkel egyesek – magánszemélyek és médiatartalom-szolgáltatók – a rendőrségbe vetett közbizalmat igyekeznek aláásni. Javasoljuk, hogy mielőtt közzétesznek a rendőrség tevékenységét érintő, a megítélését befolyásoló állításokat, előbb győződjenek meg annak valóságtartalmáról. Kérdésükkel forduljanak a rendőrséghez, várják meg a választ, és ezt követően tájékoztassanak. Korrekten.”

Később kiderült, hogy nem a rendőrség, hanem egy másik állami szervezet állománya használta azt a forgalmat lassító, majd a lelassított autókat villogóval félre állító Zafirát.

Megkérdeztük őket. Korrekten.

Még aznap kérdéseket küldtünk a rendőrségnek, bízva benne, hogy válaszukkal segítik az autósokat. Többek között megkértük a sajtóosztályt, sorolják fel azon civil külsejű rendőrségi járműveiknek a márkáját/modelljét, amiből menet közben közúti ellenőrzést végeznek. Ha válaszolnak, utána már nem történhet meg, amin felháborodtak. Ráadásul szerkesztőségünk szerint ezek közérdekű, az adófizetőkre tartozó, nyilvános adatok. Ha már itt tartottunk, megkértük a rendőrséget, sorolják fel azon civil külsejű járműveiknek is a márkáját/modelljét, amiből sebességet mérnek. Szerintünk ezek is közérdekű adatok.

Június 19-én küldtük a kérdéseket, július 2-án sikerült válaszlevelet küldeni. Itt jegyezzük meg, hogy a Miniszterelnökségtől a KSH-ig rendszerint minden állami szervezet sajtóosztálya pár nap alatt válaszol szerkesztőségünknek. A rendőrség akár 2-3 hétig ül a kérdéseinken.

Az ezúttal két hét után küldött levelében a rendőrség nem árulta el, hogy konkrétan milyen civil külsejű autókat használnak menet közbeni közúti ellenőrzésre. Azt sem mondták meg, hogy konkrétan milyen civil külsejű autókból mérnek sebességet. „A megyei rendőr-főkapitányságok a használatukban lévő gépjárművek közül rugalmasan választják ki az ellenőrzésbe bevont gépjárműveket. A rendőrség által használt gépjárműállomány gyártmány szerinti megoszlása az alábbi” – írták, majd abc-sorrendben felsorolták ezeket.

Audi, Avia, BMW, Chevrolet, Chrysler, Citroen, Credo, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Hidromil, Honda, IFA, Ikarus, Isuzu, Iveco, Kraz, Lada, Land Rover, MAN, Mercedes, Mini Cooper, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Rába, Renault, Scania, Seat, Skoda, Smart, Subaru, Suzuki, Toyota, UAZ, Volvo, VW.

Szép lista, helyenként érdekes márkákkal. De bármilyen hosszú is, kapásból beugrott olyan márka, amelyet tudomásunk szerint használ a rendőrség (Yamaha), de nem szerepel rajta. Vannak viszont szép számmal olyanok, amiken meglepődtünk. Mini rendőrautót egyikünk sem látott a szerkesztőség tagjai közül, de a Chryslertől a Subarun, Volvón és IFA-n át a Smartig számos olyan márka szerepel a listán, amiről szerettünk volna bővebb tájékoztatást kapni.

Tényleg traffipaxoznak ezekből? Ugye ezt is kérdeztük tőlük, erre küldték a listát, és azt írták: „rugalmasan választják ki az ellenőrzésbe bevont gépjárműveket” a használatukban lévők közül. Vagy némelyik ügyintéző autó? Esetleg menet közben is ellenőriznek ezek bármelyikéből?

Őszintén irigykedünk

Egyértelmű kérdéseket tettünk fel, amire nem annyira egyértelmű választ adtak. Ismét csak aznap újabb kérdéssort küldtünk nekik, nyilván nem csak minket érdekelhet, hogy pontosan mire használ például MINI Coopert a rendőrség. És például mennyi ilyen van nekik? Felsoroltunk 10 érdekesebb márkát az általuk közölt 39-ből, és megkértük őket, mondják meg, mennyi van ezekből márkánként, konkrétan milyen modellek, és mire használják ezeket a járműveket. Itt sem kérdés számunkra, hogy közérdekű információkról van szó, az adófizetőkre tartozik, hogy mire használják a pénzükből megvett, és a pénzükből fenntartott járműveket.

IFA-ból is traffipaxozik a rendőrség? 1

Skoda, Mercedes és Audi rendőrautók. Ismerjük őket, ültünk bennük, nincs kérdés

A július 2-án küldött kérdésekre ezúttal nem két hetet, hanem hármat kellett várni. Július 23-án jött a válaszlevél.

A 10 márka modelljeire, darabszámokra, és a használatra vonatkozó kérdéseket egybegyúrták, és utána ezt írták: „a járműveket a rendőrség a szolgálat ellátására használja Magyarország területén”.

Rákérdeztünk a Yamahára. Nem szerepelt első leveles táblázatukban, a második levélben mégis azt írták, hogy hát mégis van olyan is nekik. Adódik a kérdés: csak ezen az egy ponton hibádzik a táblázatuk? Vagy van még olyan márka, amit lefelejtettek róla? Esetleg olyan márka is szerepel rajta, amit esetleg mégsem használnak szolgálatteljesítésre?

Ezeket a kérdéseket már nem küldjük el, nem akarunk várni újabb 2-3 hetet arra, hogy aztán ne adj Isten, ne kapjuk meg azt, amit kérdeztünk. Inkább gratulálunk!

A rendőrség 8413 személyautót, 678 tehergépkocsit, valamint 324 motorkerékpárt üzemeltet. A személyautók átlagéletkora 3,4 év, szép Mercedesek és Audik is vannak köztük. A gratuláció mellett őszintén irigykedünk, hogy bő évtizeddel fiatalabb autókat használnak, mint amik a mezei polgárok tulajdonában vannak. Azok átlagéletkora kb. 14,5 év ma Magyarországon.

Most már csak azt kéne tudni pontosan, hogy melyiket mire használják. Ha jön egy újabb videó, amin mondjuk a 39 (40, 38?) általuk használt márka valamilyen modellje villogót használva furcsa dolgokat művel, ne lepődjenek meg, ha azt írja a felvétel készítője: civil rendőrautó.

Mi kérdeztünk. Szívesen tájékoztattuk volna az olvasókat. Korrekten.

Ön szeretné megtudni, hogy mennyi Chryslerje, Minije, Volvója, Smartja, Subaruja stb. van a rendőrségnek, és mire használják őket?
Igen! A mi pénzünkból vásárolták, a mi pénzünkből tartják fenn ezeket a járműveket.
91% (2971)
Nem! Nincs köze ehhez az autósoknak, és más adófizetőknek sem.
9% (291)

Tudja, hogy mennyiért vették a Mercedeseket és az Audikat?

Megszereztük a rendőrautók szerződéseit, amikből kiderülnek a pontos vételárak, és az előre meghatározott, havonta fizetendő szervizdíjak is. Nézzen bele a papírokba!