Szépen fogynak a nyersanyagok a Mazda CX-5-ös bemutató apropóján meglátogatott Los Angeles-i Autószalon mappájából. A mostani képsorozat már semennyire sem kapcsolódik a kiállításhoz, ezt a szabadnapunkon lőttük, az irányított szabadfoglalkozás keretében. A helyszín nagyon ismerős volt, megesküdtünk volna rá, hogy pár éve ennek az épületnek a közelében néztük meg az azóta már kimúlt Car and Cafe fantázianevű rendezvényt.




De sajnos nem, bár az is Irvine-ban volt és az is Mazda-érdekeltségű épület mellett. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ide beengedtek minket és le is vittek a pincébe. Ahol olyat láttunk, mint még soha. Egy rakás ritkán látott Mazdát. Szebb napokat látott versenyautóktól a végtelen variációban gyártott MX-5-ösökön át a Wankel-motoros pickupig, kiállított tanulmányautókig. Meg persze régi kiállítási segédanyagokat, táblákat, raklapon árválkodó versenymotorokat, pályagumikat is látni a nagy, raktárszerű, motorszagú alagsorban.
Nézzük együtt, miket tartanak a világtól elzárva:
1991-es RX-7 GTO 640 lóerővel, amit 9000-es fordulaton adott le
Nem kitömött tetemek gyűjteménye van a pincében, hanem élet is van itt
1979-es Daytona RX-7-es, 1146 köbcentis, 265 lóerős motorral
1308 köbcenti, két turbó, 500 lóerő.. Hihetetlen, 238 mérföldes (383 km/h) végsebesség
Micsoda belső, tengernyi műszerrel, kapcsolóval
Bolygótárcsás motor darabokban. Nem sokáig lesz így, dolgoznak rajta
Valamikor járt nálunk hasonlóra matricázott RX-8-as tesztautó is – ez a színvilág az 1981-es Le Mans győztes 787 B-vel azonos, de ez itt egy 767B
Jó nézni ezeket a szebb napokat is látott gépeket.
Még a gumimassza is ott díszlik a versenygépeket
RX-87, Luce. 1969 és 1972 között gyártották, 126 lóerős volt
Töltőn a kockaautó
A Golf GTI is hasonló kockás kárpittal volt menő
Vicces formaterv, mintha egy rajzfilmből lépett volna elő
Durva sportülésekkel megtömött Mazda
Megfogadtuk, nem piszkáltuk
Sárga fényszórós Mazda, színben hozzá passzoló poroltóval
Ki tudja hányadik különleges MX-5-ös. Ez éppen falatnyi bikinifelsőben
Látszik rajta a munkás előélet
Hopp, egy bolygótárcsás motoros pickup
Rotary Power!
Havas tematikára alapozott Mazda szabadidőautó
Raklapra kötözött motor a versenyalkatrészek közt a sarokban
Zsír új abroncsok a sarokban























