84 807 darab új személyautót vásároltak tavaly a magánszemélyek (mindössze 20 százalék) és a cégek idehaza – őszintén kíváncsiak voltunk, hogy a különféle kategóriákban mennyire jött ki a járművek átlagára.

Természetesen egy-egy értékesített autó végső vételárát pár belepakolt extra emeli, majd az üzletben érintettek némi egymásnak feszülése után az alku csökkenti, ezért precíz statisztikát csak a száznál is több különféle típus listaárából lehet készíteni.

Annyit már a cikk elején elárulunk, hogy tovább emelkedett idehaza az új autók ára. Talán egyesek meglepődnek rajta, de ez nem a kereskedések áremelése miatt következett be, hanem a vásárlók igényeinek növekedése az oka.

“5,1 százalékkal emelkedett meg az értékesített személyautók átlagára 2014-ről 2015-re, aminek fő oka, hogy a drágább kategóriákból többet vettek a magyarok. Főként a luxusautók és  a nagyobb egyterűek eladása húzta felfelé az átlagárat” – mondja a Vezess kérdésére Felipe Munoz, az angol JATO Olaszországban dolgozó elemzője, neki köszönhetjük az alábbi statisztikákat.

Ezekből kiderül, hogy a különféle kategóriákban mennyi az átlagára ma egy új autónak Magyarországon.

Minik, kiskocsik és kompaktok

Némileg lemaradva a pénzesebb nyugat-európai vásárlók mögött, nálunk is emelkedik a JATO kategorizálásában city carsnak hívott legkisebb személyautók értékesítése. Ide olyan divatautók sorolandók, mint a régi harcos MINI kínálatának nagy része, az Opel Adam, és a hátsókerekessé vált Renault Twingo. A tavaly értékesített 2878 városi mini átlagára 3,56 millió forint volt.

A náluk használhatóbb méretű, Magyarországon sokak számára családi autóként funkcionáló kiskocsikból (subcompacts), mint a Corsa, a Polo, a Clio és társaik 17 526 kelt el 2015-ben 4,07 millió forintos átlagáron. A gyakran csak két személynek kényelmes minikhez képest szerény árkülönbség tisztán láthatóan ott áll a jóval használhatóbb méretű autók hatszoros mennyiségtöbblete mögött.

Népszerű az új Astra, de az elődjénél jobb az alkupozíció

Népszerű az új Astra, de az elődjénél jobb az alkupozíció

Még feljebb lépve jönnek a kompaktok, talán a Focus, a Golf, és az Astra kategóriáját kell a legkevésbé bemutatni, 2008 óta immár Nyugat-Európában is univerzálisan széles a használati kör. 23 542 darabbal Magyarországon itt adták el a legtöbbet, a kompakt méretűek átlagára 6,24 millió forint volt.

Középkategória, nagyok, luxusautók és sportkocsik

Jóval szerényebb darabszámok következnek, amiket ha a 80 százaléknyi cégvásárló felől közelítünk, megkockáztatható a feltételezés: a közvélekedéssel ellentétben Magyarországon nem a Passat vagy a Mondeo a klasszikus “cégautó”, az ezeknél kisebbekből (lásd előbb) darabra jóval többet vesznek a különféle vállalkozások és vállalatok.

A midsize-nak nevezett kategóriában (népszerű még itt az Insignia, jön fel a Mazda 6 stb.) 7507 elkelt autó átlagára tavaly 9,99 millió forint volt, ami első blikkre talán magasnak tűnhet.

Innen tovább haladva egyre nagyobb ugrásokat látunk: darabszámban lefelé, átlagárban felfelé. A JATO által large-nak nevezett, és leginkább a Mercedes E-osztály, az 5-ös BMW és az Audi A6 triója által egész Európában uralt szegmensben eladott 1348 autó listaárátlaga 15,95 millió forint volt.

Jól tartja magát a lassan kifutó A6, de a riválisokat elhomályosító luxussal érkezik az új E-osztály

Jól tartja magát a lassan kifutó A6, de a riválisokat elhomályosító luxussal érkezik az új E-osztály

Ugyanezen német prémiummárkák csúcsmodelljei terpeszkednek a luxury kategória értékesítési listáinak élén, se korábban, se most nem tudja elszívni a levegőt senki az S-osztály, az A8 és a 7-es BMW elöl. A 208 eladott limuzin átlagára 33,43 millió forint volt. Itt külön kell hangsúlyozni, hogy listaárakból képzett átlagról beszélünk, ebben bizony még nincsenek benne a borsos árú extrák.

Minden bizonnyal feljebb kellene lenni a sportkocsik átlagárának, de a JATO a Porschék, Maseratik és társaik mellett ide sorolja az Opel Cascadát és ellenfeleit is. Így jött ki a 152 darab magyar rendszámos “sportkocsi” átlagárára 28,98 millió forint.

Szabadidő-autók és egyterűek

Lekoppintva a nyugat-európai trendeket, iszonyatosan megnőtt nálunk is a szabadidő-autók értékesítése, olyannyira, hogy 2015-ben majdnem többet kívántak meg honfitársaink, mint kompaktot.

Sajnos a JATO nem bontja szét méret szerint a Suzuki Vitarától a Toyota RAV4-en át az X6-os BMW-ig, és azon túl húzódó temérdek, méretben és árban igen különböző autót. Az egyszerűen SUV névvel illetett kategóriában eladott 22 742 jármű átlagára 8,22 millió forint volt tavaly.

Megállíthatatlanul szélesedik a szabadidő-autók kínálata, de tavaly semmi nem tudta megközelíteni a szétakciózott Vitara sikerét

Megállíthatatlanul szélesedik a szabadidő-autók kínálata, de tavaly semmi nem tudta megközelíteni a szétakciózott Vitara sikerét

Érdekes, hogy az MPV nevű, és összdarabra (7962) jóval kisebb egyterűeket viszont háromfelé bontja. A small MPV-kből (pl. Meriva) eladott 2226 autó átlagára 4,62 millió forint volt, a compact MPV-kből (mondjuk a Renault Scénic) értékesített 4794 darab 7,14 millióba került átlagosan, míg a big MPV-kből (pl. Espace) 942 talált gazdára átlagosan 10,7 millióért.

Közel ezer kishaszonjármű

A személyautóknál LCV néven van még egy kategória, ide a Navara és tágan értelmezett riválisai tartoznak. A 942 eladott autó átlagára áfa nélkül 5,77 millió forint volt.

Mennyibe került az “átlagautó”?

Ha mindent egybegyúrunk, és elosztjuk a darabszámmal, akkor kiderül:  a magyar autópiacon 2015-ben értékesített személyautók átlagára 6 882 414 forint volt. Ennyibe kerül ma az “átlagautó”.

Sok? Kevés? Kinek van ennyi pénze ma Magyarországon? Az új autót vásárlóknak van. Zömében cégek, persze.