Mai rendhagyó használtautós barangolásunk egy erkélyen elköltött fröccsnek köszönheti világra jöttét. A baráti társaságban két buborékos böfögés között az autókra terelődött a szó, és ahogy kell, lassan elhagytuk a Volkswagenek, Renault-ok realitásának talaját. A megvalósulatlan álmok kategóriája sokkal érdekesebb, és elméletben, sokkal csábítóbb.

Így vetődött fel a használt Jaguar iránti birtoklási vágy. Vastag úri patina Angliából, luxus különösebb ripacskodás nélkül. A Vezess.hu autókeresőjét nagymacskákra hangolva már egymillió forinttól érkeznek a találatok, és kétmillió körül sűrűsödik az állomány.

Ennyi pénzért már boldog S-Type tulajdonosok lehetünk. Ez a típus a márka leállt szívébe pumpált adrenalin-injekciónak indult 1998-ban.  A német prémiumszedánok vásárlóit kellett ellopnia, a megnyerő, elegáns forma osztatlan elragadtatást váltott ki a kor szakembereiből.

Özönvíz előtti cikkünkben Szörényi András így nyilatkozott: “Az S-Type fő vonzereje ugyan is nem német presztízslimuzinokkal is összevethető minőség és a rendkívüli kényelem, hanem a karosszéria szépsége. Ha a külső keltette feltűnés számít, bárhol, bármelyik konkurensét letáncolja a parkettről.”

Az S-Type a modernkori Jaguar megmentője...lett volna, de gyerekbetegségei sokat ártottak a renoménak

Az akkor feltűnő forma ma már beleszürkült az utcaképbe, de még mindig van benne valami arisztokratikus hangulat, amit nagyra becsülnek az erre fogékonyak.  A Lincoln LS sorozattal közös alapokra épülő autó belső tere anyagaiban és főleg formatervezésében elmaradt a Jaguaroktól elvárható színvonaltól. Ez időben előre haladva javult, tehát a jobb belsőért érdemes fiatalabb példányokat keresni (2001 után gyártottak).

A külcsín mellett a technikai tartalommal sem akart alul maradni a Jaguar. A motorpaletta széles, akad itt 2.5  illetve 3.0 literes V6-os (205-238 lóerő), 4 literes V8-as benzines (282-300 LE). Erőteljes, iszákos motor mind, akinek egy ilyen játékszer esetén fontos a fogyasztás, az talál pár stílusidegen 2.7 literes dízelmotorral szerelt darabot is. Bármennyire csábító a kényelem, inkább mondjunk le az automatáról (főleg ha az korai ötsebességes, a későbbi hatgangos ZF modernebb megbízhatóbb) a javításra közel megduplázhatja a vételárat, a kézi verzió mindent összegezve alacsonyabb vérnyomást eredményez.

A szériafelszereltség bőséges, a helykínálattal azonban akadnak gondok, hátul szűk a fejtér, és a csomagtér csak 400 liternyi űrt kínál. Puhán járó futóműve, jó súlyelosztása, erős motorja és hátsókerékhajtása érdekes egyveleget ad vezetési élményből, finoman, uras stílussal terelgethető az S-type.

Egy ilyen belsőt vár el egy Jaguar tulajdonos. Finom bőr, fa, elegáns kidolgozás, klubhangulat angol módra

Erre az autóra vevőt fogni nem egyszerű mutatvány, ára alacsony, értékvesztése bődületes. Rossz hírnevét az első széria csapnivaló megbízhatósága alapozta meg, ez szép csendben javult, de akkora már megtették hatásukat a keringő rémtörténetek.

A Jaguar V8-as motorjai problémagócnak számítanak, teljesítményük és hangjuk része a márka örökségének, de a nyugodtabb napokat kedvelők elégedjenek meg a kisebb motorokkal

A Jaguar V8-as motorjai problémagócnak számítanak, teljesítményük és hangjuk része a márka örökségének, de a nyugodtabb napokat kedvelők elégedjenek meg a kisebb motorokkal


XJ, avagy az utolsó mohikán

Ugyanebben az ársávban találjuk meg a másik elterjedtnek számító nagymacska az XJ mindenféle évjáratú és felszereltségű verziót.  Akárcsak az S-Type esetén, ez sem kiemelkedő, a konkurenciával szemben nem villogtat veszélyes karmokat sem a fenntarthatóság, sem a megbízhatóság terén, lenyűgöző karaktere mégis sokakat hatalmába kerít mind a mai napig.

Három fajta motorral bukkan fel a piacon, a nagy V8-asoknál jobb vétel a megbízhatóbb sorhatos, a többletteljesítmény úgysem érvényesül a nyugdíjas nyugalmat árasztó autóban. Ha mégis alapfeltétel a V8-as morgás, akkor feszítőgörgők miatt könnyen szakadó vezérműláncra és gyorsan kopó hengerperselyekre kell felkészülni.  A kompresszoros nyolchengeresek két pofára zabálnak, -könnyű összehozni a húsz literes átlagot-, már csak ezért is kedvezőbb a sorhat. A teljesítmény minden esetben meggyőző, de ami a legjobb az a Jaguar adta komfortérzet. A megfelelő karbantartással pompásan, lágyan suhan, kisimítja a gyűrött idegrendszert, jobb mint egy marék Xanax.

Ára szintén nyomott, kétmillió forint körül tíz-tizenkét éves második generációs XJ-k jellemzik a magyar piacot. Ritka, nehezen eladható, ezért piaci kofaként alkudva, valós pénzt lebegtetve könnyen lefaraghatunk az árból.

A Jaguar X-Type a bőre alatt javarészt Ford Mondeo, pont ezért elkerüli a sok macskanyavalya

A Jaguar X-Type a bőre alatt javarészt Ford Mondeo, pont ezért elkerüli a sok macskanyavalya


Jaguar Mondeo 

A Jaguar kínálat kommersz tagja az X-Type. A klasszikus angol hangulatot itt, ennél a modellnél temették el végleg a hívők. A kis Jag javarészt Ford Mondeo, a hátsókerékhajtás a múlté, a motorok véznák, még négyhengeres dízel is került az X-Type orrába.

Pont ezek a dízelek bizonyulnak értéktartóbbnak, azon belül az elfogadható csomagteret kínáló kombi verzió (Estate). A V6-osok közül a 2.5 literes a jó választás, a nem kifejezetten sportos, de kezes autóhoz. Lehet a stílusból lefaragott valamennyit a Mondeo rokonság, de ez sokat hozott a fenntarthatóság oldalán. A kipróbált, kiforrott felépítés miatt erre a típusra nem jellemző semmilyen macskanyavalya,  pár apróságon kívül boldogan telnek vele a kilométerek.

Beleöntené keservesen megkeresett pénzét egy használt Jaguar-ba? A Vezess.hu használtautó keresőjében kedvére válogathat!