A szervizkönyv használata mellett tengernyi érvet soroltunk már fel, és büszkén kijelenthetjük, sokan belevetették magukat az autós napló írásába. Összesen, szám szerint 1375 tag osztja meg a nagyvilággal, milyen ügyes-bajos apróságok történnek, mikor egy autót birtokol az ember. Az elmúlt hónapokban érdekes számok kerekedtek ki a fogyasztást és az üzemanyagra költött összeget illetően. Fájdalmas élmény lehet szembenézni az egyre gyarapodó költségekkel, de egyben ösztönző is, hogy megtaláljuk az összeg karcsúsításának apró lehetőségeit. Egy rendesen vezetett napló esetén pedig itt mérhető lesz az eredmény.

Így már például bárki utánanézhet, hogy mennyit fogyaszt hosszú távon egy gázüzeműre átalakított Ford Mondeo. A tulajdonos ráadásul az átalakítással szerzett összes tapasztalatát megosztja velünk. Csak pár gondolatot emelünk ki, aki kíváncsi a részletes sztorira, látogasson el az autó adatlapjára:

“Nincs különbség, ugyanúgy megy gázzal, mint benzinnel. Érzésre még jobban is veszi a “gázt”. A végsebesség is azonos, 186 km/h. Ezt Németországban próbáltam ki, amikor arra jártam.

A fogyasztás 15-20%-al nő meg. Városban 13.5 (benzin 11.5 volt), autópálya: 9.5-10 (8 volt). Országúton 8 liter gázzal is el lehet járni vele.A maximum 15 L volt városban, télen egy hónapig a kerületet sem hagytam el. A minimum 6.8 L országúton, Szlovákiában Shellnél tankolt gázzal. Kilométerben olyan 330-at lehet városban megtenni vele, autópályán 440-et, országúton kb 500 km-at.
10e km-ként gázszűrő csere, esetleg beállítás. Ez 4-5000 Ft-ba kerül. 60e km-ként reduktor felújítás, kb 15000-ért. Műszaki vizsgára pluszban kell vinni egy friss Tanusítványt gázbiztonsági szemléről, 4000 Ft-ért.

Nem bántam meg a beszerelést, a legjobb döntés volt. Az árát sokszor visszahozta már. Igazából nem is értem, miért jár még mindig benzinnel, vagy dízellel a többség; de ez az ő döntésük.
Még annyi, hogy szándékosan hagytam ki, hol szerelték be, és hová hordtam/hordom szervizbe. Nem reklámoznék senkit, másfelől egyik hellyel sem vagyok maradéktalanul elégedett. Azonban az autó hibátlanul és gazdaságosan működik, ez a lényeg. :-)”

Egy  BMW 523i tulajdonos más oldalról közelíti meg az autózást, ő így vélekedik a bajor gépről:

“Gyönyörű, rendkívűl megkímélt, valós kilóméterrel, előző tulajig vezetett szervízkönyvvel, csak BMW szervízben szervizelt különleges és ritka példány. A fényezése eredeti, javítva csak a jobb hátsó sárvédő lett, fényképekkel dokumentálva, szakszervízben javítatva. Korából adódóan az elöregedő olajcsöveket szinte már mind ki kelett cseréltetnem, ezen kívűl csak a folyó kopó részek javítása cseréje volt szükséges.”

Tehát tapasztalat akad, és ezúton kérünk minden Szervizkönyvelőt, hogy ha bármilyen hibát talál, észrevétele van, ne fojtsa magába. A szolgáltatás nincs kőbe ágyazva, és elsődleges cél, hogy kényelmesen, a ti igényeiteknek megfelelően működjön. A megosztandó gondolatokat a vezess.hu@gmail.com postafiók várja.

Ha ködös információt közöltek ezek a sorok, akkor ez a pár gyakran ismételt kérdés segít a helyzeten.

Mi tulajdonképpen a szervizkönyv?


A szervizkönyv egy interaktív, online napló, ahol rendezett formában gyűjthetjük, gyarapíthatjuk, tárolhatjuk az autónkkal kapcsolatos eseményeket, élményeket.

Miért jó?

–    bármikor, bárhonnan elérhető, akár okostelefont használva is
–    nem lopják el, nem keveredik el a bárszekrénybe öntött iratok között
–    az autóval kapcsolatos bármilyen élményünket naplózhatjuk, nem csak az anyagiakat
–    egy újabb eszköz, amivel növelhetjük autónk hitelességét eladáskor
–    könnyen kezelhető, jól áttekinthető
–    pontos költségek naprakészen
–    közszolgálat: a mi pozitív/negatív tapasztalataink sok bosszúságtól kímélhetik meg autóstársainkat

Hogyan használhatom?

A használat megkezdéséhez elég pár kattintás, a Szervizkönyv a Vezess.hu főoldaláról, a jobb oldalon mindig, azonnal elérhető.

Innen három lépés vezet a saját naplónkig, feltéve, ha már regisztráltunk a vezess rendszerében. Először kiválasztjuk a megfelelő autót a listából, egyedi autó esetén pedig saját adatlapot is létrehozhatunk. A következő lépés a személyes adatok feltöltése. Itt megadhatjuk az autó erősségeit, és hibáit, megtoldva egy csillagos értékelési rendszerrel, valamit feltölthetsz egy maximum 9 képből álló galériát. A végére a forgalmi adatok maradnak, az autót jellemző legfontosabb adatok jönnek ide, a vételártól kezdve egészen az alvázszámig.

Hiányzik belőlünk a politikusvér, ezért nem ígérünk tejjel mézzel folyó Kánaánt a csatlakozóknak, a Szervizkönyv célja csupán annyi, hogy összehozza azokat, akik ésszel autóznak, és a buktatók kipróbálása helyett kérdeznek, érdeklődnek, és tanulnak mások tapasztalataiból.