Négy év. Ennyi idő kell, hogy ingervadász világunk megunjon egy típust, és futószalagon jöjjön a ráncfelvarrt verzió. Jelen esetben a Renault Mégane és Scénic frissítése. A nemzetközi bemutató után hazai környezetben vettük szemügyre a kedvelt franciákon történt szembeötlő változásokat.

A frissítések általában kötelező felzárkózó csomagot hoznak az aktuális trendekhez, az új Renault modellek ennek jegyében LED-es nappali menetfényt kaptak, valamint az átrajzolt frontrész jelent még könnyen felismerhető különbséget.  Itt a különböző modellcsaládok eltérő mértékben kaptak krómszerűen csillogó és fényes, fekete díszítő betéteket. A háromajtósnál szinte már túlzásba is vitték, a ködlámpák melletti két hatalmas fényvisszaverő sörnyitó nem az átlagízlésnek való.

A felszereltségi lista hat új felnivel, két színnel, belül szintén hat új kárpittal bővült, de a külsőt érintő változások mellett a biztonsági extrák terén is megtörtént a felzárkózás. Sávelhagyás figyelmeztető rendszer, Automata reflektor, tolatókamera, visszagurulás gátló, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Fájó ponton javított a Renault, az eddig középkonzolon kandikáló RCA ajzat helyett saját zenénket immár USB porton keresztül is lenyomhatjuk a Bose hifi torkán.

Megérkezett a friss Mégane 1
Megérkezett a friss Mégane 2

Megérkezett a friss Mégane

Megérkezett a friss Mégane 28
A Scénic sem úszta meg a krómosítást, és végre megkapta a kötelező nappali menetfényt adó LED sort
Csak apróságok változtak a Scénic külső megjelenését illetően
Csak apróságok változtak a Scénic külső megjelenését illetően
Megérkezett a friss Mégane 32
A Scénic most akciósan 4.690.000 forintért hazavihető
Innen maximum a felnik árulják el a frissítést
A háromajtós Mégane fara 2008 óta csábít, kár, hogy korlátozza a csomagtér elérését
A Bose felszereltségi szint, 130 lóerős dízellel 5.840.000 Ft
A felszereltségi lista hat új felnivel, két színnel, belül szintén hat új kárpittal bővült, de a külsőt érintő változások mellett a biztonsági extrák terén is megtörtént a felzárkózás.
A formáért hozott áldozatot a hátsó sorban ülők hozzák, igazi klausztrofóbiát gerjesztő szűk pad a sorsuk, ahonnan nehéz a kijutás
A magyar piac dízelorientáltságát mutatja, hogy a hazai bemutatón kipróbálható flottában hiába kerestünk benzinest, csak gázolajpusztítót találtunk
Stílusa nem kérdéses, de a hosszútávú megbízhatóság már nem minden legyártott darab ismérve a Mégane típusnak
Nyerő formákon ne változtass!
A Mégane család minden tagja frissült, a háromajtós kupétól egészen a kombi kivitelig
A Bose hifi a kínálat egyik újdonsága
Megérkezett a friss Mégane 44
A középkonzol legüdvözítőbb változása egy apró, de hasznos eszköz, az USB ajzat, amin keresztül vígan hallgathatjuk zenéinket
A Mégane belső terén nincs szégyellni való
A műszerfalat a középen trónoló digitális kijelző uralja, a fordulatszámmérő sportosnak ható sárga árnyalatokkal dob a hangulaton
Bose felszereltség esetén már finoman varrt bőr bukkan fel az utastér több szegletében
Bose felszereltség esetén már finoman varrt bőr bukkan fel az utastér több szegletében
Belül hat új kárpittal bővült a kínálat
A kevesebb néha több, a kupé túl sok krómot kapott
A sok apróság tényleg üdítően hat a francia párosra, csökkent a távolság a kütyüparádéval taroló Ford Focushoz, Opel Astrához képest.
Fotó megosztása:

Innen maximum a felnik árulják el a frissítést

Innen maximum a felnik árulják el a frissítést

A magyar piac dízelorientáltságát mutatja, hogy a hazai bemutatón kipróbálható flottában hiába kerestünk benzinest, csak gázolajpusztítót találtunk. A dCi motorok várhatóan legnépszerűbb tagja lesz az 1.5 literes 110 lóerős változat. Ez a Mégane és a Scenic mozgatásához bőven elég,
A Scénic sem úszta meg a krómosítást, és végre megkapta a kötelező nappali menetfényt adó LED sort

A Scénic sem úszta meg a krómosítást, és végre megkapta a kötelező nappali menetfényt adó LED sort

A Scénic sem úszta meg a krómosítást, és végre megkapta a kötelező nappali menetfényt adó LED sort


s a gyári ígéret szerint beéri 3.8 liternyi üzemanyaggal száz kilométerenként. Aki több erőre vágyik annak ott a sokat dicsért, nyomokban Forma-1-es technikát tartalmazó 1.6 literes verzió 130 lóerővel, és lendületes lódulást biztosító 320 Nm nyomatékkal. Ez utóbbit tavaly a Frankfurti Autószalonra menet behatóan teszteltük. Akkor egy Grand Scenic orrában ült, és kulturált járása, agilis viselkedése és komoly igénybevétel melletti tűrhető fogyasztása mindenkit megnyert.

Várhatóan a Mégane cipelése közben sem veszít tehetségéből, a rövid próba alatt mindenesetre csak erre lehetett következtetni. A sok apróság tényleg üdítően hat a francia párosra, csökkent a távolság a kütyüparádéval taroló Ford Focushoz, Opel Astrához képest.

Belül hat új kárpittal bővült a kínálat

Belül hat új kárpittal bővült a kínálat

Szerencsére ez nem járt az alapárak elszállásával, az 1.6 literes 100 lóerős alap benzines most akciós áron, 3.390.000 forintért vihető haza, a Scénic szintén 1.6 literes 110 lovas motorral pedig 4.690.000 forint. Más a helyzet, ha sok pipa kerül az extralistára, a minőségi hifivel, biztonsági, kényelmi kütyükkel felvértezett 130 lóerős 1.6 literes dízel Mégane már 5.840.000, a Scénic feltupírozott verzió, ugyanezzel a motorral 6.660.000 Forint.