Adatlap

Mazda Xedos 9

42 ezer mérfölddel került magyar gazdájához a nem létező Mazda, az újvilági Millenia
42 ezer mérfölddel került magyar gazdájához a nem létező Mazda, az újvilági Millenia
Motor 2497 cm3, Benzin, V6
Teljesítmény 167 LE
Nyomaték 218 NM
Gyorsulás (0-100 km/h) 8,6 sec
Végsebesség 220 km/h
Fogyasztás (vegyes) 8,4 l / 100 km

Gyuszi bácsi ’56-ban hajózott át az Újvilágba fiatal feleségével. Egyetlen szót sem tudtak angolul, majd elismert professzorként, egy kaliforniai egyetemről vonult nyugdíjba 44 évvel később.

Hazaút, konténerben

Egyszer úgy döntött, hazaköltözik. Egy konténerben hozta át minden ingóságát a négy évvel korábban vásárolt autójával egyetemben.

Aztán rendszámot rakatott rá, és időnként elővette a garázsból, de már alig használta. Így örököltem meg én idén év elején a gyönyörű Milleniát kerek 42 000 mérfölddel.

Lexus helyett: a kisebbik Amati

A Mazda a kilencvenes évek közepén nagyon szeretette volna létrehozni a saját luxusmárkáját. A Toyota a Lexus-szal, a Nissan az Infinitivel, a Honda pedig az Acurával kezdett egyre komolyabb sikereket elérni Amerikában, ők már a terjeszkedésre koncentráltak.


A Mazda későn kapott észbe és az Amati projekt kudarcba fulladt, pedig két modellt is terveztek. A nagyobbik az Amati 1000, a 929 utóda lett volna V12-es motorral, a kisebbik Amati 500 pedig Milleniaként került piacra Amerikában. Európában Xedos jelzéssel látták el a megkülönböztetett kényelmű modelleket, így a Xedos6-ot és a Xedos9-et, mely megegyezett az amerikai Milleniával.

A világ első szériaautója navigációval

A világ első sorozatban gyártott autója, amelybe GPS-t építettek, a negyedik generációs Mazda Eunos Cosmo volt, amelyből szintén Amatit akartak volna faragni. Az 1990 és 1995 között gyártott, japán belpiacos óriáskupé érintőképernyős központi kijelzőt és TV-vevőt is kapott. Viccesen mutatott a kazettás fejegység felett a színes monitor, elképesztő, hogy több mint 20 éve már ilyet tudtak.

Európában Xedos a Millenia

Tágas, világos, puha, finom luxusbelső

Tágas, világos, puha, finom luxusbelső

Tágas, világos, puha, finom luxusbelső


Mindkét modell kapható volt nálunk is, a kisebb és olcsóbb persze népszerűbbé vált, a mai napig gyakran látni. A Xedos-modellek közös jellemzője, hogy formájuk messze túlmutatott a szükséges minimumon. A Xedos-6-ról a hozzá nem értők a mai napig elhiszik, hogy pár éves autót látnak, pedig már 1992-ben kész volt a formája.

De a Milleniát körbejárva is hihetetlennek tűnik, hogy ekkor még valakinek tetszett egy Carina vagy Primera. Nem beszélve az akkori Passatról vagy Mondeóról, mindegyik bontószökevény a szépséges Mazda mellett. Na jó, kicsit elfogult vagyok, de nekem mindig is nagyon bejött a formája.

Európaiul: Xedos 9

Európaiul: Xedos 9

Európaiul: Xedos 9


Hosszú, széles és lapos: akkor és most is ez jelenti a sportosságot, mindenesetre van benne valami tudatalatti alattomosság, egy csipetnyi agresszió.

Kedvenc részletem a domborodó első sárvédő, kicsit jaguáros, vagyis igazi nagymacskás elem.

Ez a bordó tipikus Xedos szín, rengeteget gyártottak belőle, nekem talán fehérben tetszik a legjobban.

Az én példányom nem hibátlan, van rajta néhány karc és apróbb használatból eredő külső hiba, de összességében azért nagyon egyben van, a 60 000 kilométer-örökös garázsban tartás-idős tulajdonos kombó meglehetősen hatásos volt. Persze soha nem sérült, és remélem hogy nem is fog.

42 ezer mérfölddel került magyar gazdájához a nem létező Mazda, az újvilági Millenia

42 ezer mérfölddel került magyar gazdájához a nem létező Mazda, az újvilági Millenia

Fél év állás után is bársonyosan jár
2,5 literes V6-os surrog elöl

2,5 literes V6-os surrog elöl

2,5 literes V6-os surrog elöl


Fél év állás után elsőre bepöccent a 2,5 literes benzines motor, és 1-2 perc hangos járás után úgy kisimult a hangja, hogy alig hallani, nem véletlenül szeretjük a V6-ot. A bársonyos járás mellé a gázra lépve sportos hang nem jár, inkább a csendes, pihentető utazás volt a lényeg.

Nem is érezni olyan brutálisnak a 167 lóerőt, nem rúg hátba, de azért egy kis tétovázás után kellően gyorsítja az autót.

Merthogy automata váltós, naná, Amerikában csak ez volt. Európában persze kézivel is kapható volt, de az nem illik hozzá.

Miller-ciklusú motor. Hurrá, de mi is ez?

A kétliteres benzinesen kívül a Millenai kapható volt még a 2,3-as Miller-ciklusú benzinmotorral is. A Mazda szeret kísérletezni, gondoljunk csak a Wankel-motorokra, na ez is valami hasonló. A Miller-motorokban a Toyota Priusban is használt Atkinson-ciklust kombinálják feltöltéssel. A motor így 211 lóerőt tud, és ötütemű motornak is hívják, mivel a szívás két ütemben történik. Hasonló elven működik a Nissan Micra 1,2-es, kompresszoros egysége.

Autós kesztyű a könyöklőben

Semmi tartása, de minek is egy lágyan ringó hintóban ilyesmi?

Semmi tartása, de minek is egy lágyan ringó hintóban ilyesmi?

Semmi tartása, de minek is egy lágyan ringó hintóban ilyesmi?


Mert a Millenia igazi krúzolós autó, kapcsolgasson a franc. Kiszálláskor az elektromosan állítható kormány automatikusan felhúzódik, hogy könnyebben kiférjünk, beszálláskor pedig az ölünkbe zümmög.

Hiába 15 éves minden, úgy működik rajta, mint újkorában. A vajszínű bőr hibátlan elöl-hátul, ott talán nem is ültek még, a műszerfalon sincs egy karc, Gyuszi bácsi hasított bőr autós kesztyűje egy csomag Trident rágó társaságában még mindig a könyöklőben pihen.

Bose hifi és csúszós bőrkárpit

A gyümölcsöző Mazda-Bose együttműködés azóta is él, nem csoda hogy már akkor is elképesztően szóló hifit raktak a kocsiba egy 6 lemezes CD-tárral egyetemben. Egyetlen hibája, hogy a páros frekvenciákat nem fogja a rádió, de egy amerikai kocsi már csak ilyen. Az első üléseknek sok oldaltartása nincsen, kanyarban csúszkálni fog, aki nem nagydarab.

Hátul még tán nem is ült senki

Hátul még tán nem is ült senki

Hátul még tán nem is ült senki


Jó nagy kormánykereket dobtak fel rá, akkoriban a minél nagyobb kormány, ma a minél nagyobb kerék a menő. Tempomat is van persze, de fáj, hogy minden alkalommal újra aktiválni kell a műszerfal bal oldalán, hogy működjön. A futómű az autó legkényesebb része, nem szereti a hazai utakat, óvni, vigyázni kell rá. De vajpuhán veszi az akadályokat, lágyan ring a fekvőrendőrökön, nagyon finoman vált, élvezet vele 70-nel csorogni, én autópályán se szeretek 100-nál többel menni vele. Nem arra való.

Alkatrész van, csak nem Suzuki áron

A CD-tárban még benn van Gyuszi bá’ Bach válogatása, néha rákapcsolok. Tökéletesen illik az autóhoz. Mielőtt még teljesen hülyének néznek, BMW-vel is szeretek driftelni, meg AMG Mercivel gyorsulni, de legjobban a változatosságot szeretem.

Alkatrész van hozzá bőven, igaz nem Suzuki áron, de nem is drágábban, mint a hasonló korú Toyotákhoz. A váltó kivételével még szerelni sem ördöngösség és szerencsére nem is nagyon kell semmihez nyúlni.

Fogyasztás: 8-12 liter

Nagyon összerakták a Milleniát a japánok, még most sem nyiszeg, zörög semmi. A fogyasztás pedig nem is olyan horrorisztikus, városban 12, országúton viszont 8,3 liter a rekordom. A Milleniának eszmei értéke van csupán, kevés fanatikus van, aki ezért pénzt adna. Ezért azt hiszem, inkább megtartom.

Hetente előveszem, megjáratom és 15 év múlva majd rakatok rá egy OT-rendszámot. Ritka faj lesz és addigra talán a benzin ára is mérséklődik, mert mindenki hidrogénnel, oxigénnel meg nitrogénnel jár majd. A magamfajtákra meg szörnyülködve néznek, mert az a hobbim hogy befeketítem a várost, uuuuundorító korommal. Meg zajongok itt a randa kocsimmal, mikor a Blahán már évek óta síri csendben suhannak az elektromos autók.

Persze kérdés, hogy beengednek-e egyáltalán a belvárosba. Ha nem, úgyis jó. A Balaton-felvidéken is megmutathatom majd az unokáknak, milyen is a jóféle benzinszag.