A Tesco kutak bevezetésük idején nagyon jó árakkal jelentek meg a piacon. Az üzemanyagot a MOL-tól független Mabanaft Hungária Kft-től szerezte be a cég, amely a brit Tesco hálózatot ellátó cég magyarországi leányvállalata. Az idő múlásával az ár egyre közeledett a többiekéhez, az utóbbi időben már nem is számított kiemelkedően jónak.

A köztudatban a Tesco mégis mint olcsó kút szerepelt, az 51 kútból álló hálózat sokaknak könnyen elérhető volt, és praktikus, hisz egy nagy bevásárlás után a tankolást is lerendezhették. A kicsit kedvezőbb árnak köszönhetően úgy nézett ki, hogy a Tesco-kutak virágoznak, ezért is csodálkoztam, amikor meghallottam a hírt, hogy a Tesco Global Áruházak Zrt. és a Shell Hungary Zrt. között együttműködési megállapodás jött létre, aminek keretében a Tesco 15 évre bérbe adja magyarországi benzinkútjait a Shellnek. A jövőben a Shell nemcsak a töltőállomást, hanem a kúton található üzlet üzemeltetését is ellátja.

Most még tényleg ugyanannyi, mint előtte

Most még tényleg ugyanannyi mint előtte


Hát ez elsőre nem hangzik túl jól. A Shell soha nem az olcsó üzemanyag védjegye, bár az új kutakon a reklámszlogen így szól: “Shell üzemanyag Tesco áron”.

“A vásárlókért mindenkinél többet teszünk” és “Bánjunk úgy az emberekkel, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak”: olvasom a szlogeneket a tesco.hu  oldalon. Remek; ebben a szellemben nem lehet akadálya, hogy megtudjam a központtól, mi áll a háttérben. A honlapon az “áruházak” menüpont alatt egy címmel be kell érnünk, de a “kapcsolat” menüpont is átverés, semmilyen elérhetőséget nem adnak meg, csak ha üzletet bérelnék, akkor állnak velem szóba. Se telefonszám, se e-mail, semmi az ég világon.

“A vásárlókért mindenkinél többet teszünk” szlogen visszhangzik a fejemben és tovább keresek. Nyilvános telefonkönyvben aztán találtam telefonszámot a Tesco Global Áruházak Zrt.-hez, ahol a telefonos menün keresztül próbáltam hívni a PR-osztályt. Kétszer 5, egyszer 10 percen keresztül csengettem eredménytelenül. Aztán próbát tettem a marketingnél, ahol felvették ugyan, de közölték, az ügyben a PR-osztály az illetékes, keressem őket. Catch 22.

Aki spórolni szeretne, inkább a Metróhoz guruljon

Aki spórolni szeretne inkább a Metróhoz guruljon


Könnyítésként adtak egy központi kezelőt, aki ismét többször eredménytelenül próbált kapcsolni a PR-osztályra. Az internetes keresés egy tescoszolgaltatasok@hu.tesco-europe.com email címet is kidobott, gondoltam, ott is próbát teszek, de visszajött a levél. Ennél a pontnál adtam fel, sosem tudom meg, miért kellett egy jól menő hálózatot értékesíteni. (Lapzárta után aztán sikerült beszélnem a Tesco kommunikációs vezetőjével aki felhívta figyelmem a “sajtószoba” menüpontra ahol minden adat elérhető. Szóval rossz irányba indultam)

De ha a Tesco-kutaknak végük is, marad-e más áruházi kút? A konkurens Auchant egy telefonhívással elértem. Az illetékes elmondta, hogy a nagy áruházi benzinkutak mezőnyében a legalacsonyabb árat úgy tudják tartani, hogy a személyzet létszámát minimálisra csökkentették. Ez a gyakorlatban egy embert jelent, akinél a tankolás végeztével kell fizetni, és ezután engedi ki a vásárlót egy sorompón.

Minden egyéb művelet önkiszolgáló. Nem tervezik, hogy a jövőben bárkinek is eladják, vagy bérbe adják az üzemeltetési jogokat. A Metro ügyfélszolgálatánál sem tudtak segíteni, kérték, hogy írjak e-mailt a kérdésemmel.  (A megjelenés után egy nappal a Metro Kommunikációs vezetője keresett telefonon. Kérdésemre elmondta, hogy független kereskedőtől az Envirochemtől vásárolják az üzemanyagot, és így tudják kedvező áron kínálni 11 hazai kútnál. A jövőben ők sem tervezik hogy a kútjaikat másnak adják át. )

A prémium kategóriát hirdetik

A prémium kategóriát hirdetik


A Shell központ meginterjúvolása sem ment gördülékenyen, pedig oda közvetlen kapcsolatom volt magához A Kommunikációs Vezetőhöz. Üzenetrögzítőre mondtam bánatom, és vártam a visszahívást. (Azóta kiderült, hogy az illetékes több napja nincs bent a cégnél nem tudja meghallgatni az üzenetrögzítőt, és ráadásul pár hete más munkakörben dolgozik) Aztán a kapcsolatokat megmozgatva sikerült beszélnem  az egyik Tesco kutat átvevő üzletvezetővel.

A háttérről ő sem beszélt, de elmondta hogy átmosták, kitisztították a régi tartályokat, és Shell adalékolt minőségi üzemanyaggal töltötték fel, azt árulják, Tesco áron. A shopból eltűntek a Tesco termékek, a Shell üzemelteti az üzleteket saját árazással. Kérdeztem, hogy talán olcsóbb helyről is veszik az üzemanyagot, hogy tartani tudják a nyomott árat? Azt mondta, arra nincs mód, a Shell logó alatt csak Shell üzemanyag lehet, ami egyébként a Mol finomítóiban készül.

A shellesítés nemcsak azzal jár, hogy eltűntek az üzletből az olcsó csokik, hanem odalett az E85 Bioetanol is. A Tesco honlapján még büszkén hirdetik, hogy kapható náluk, de sajnos az erzsébeti és a nyíregyházi Tesconál sincs már alkohol.

A V-Power már nem annyira gazdaságos

A V-Power már nem annyira gazdaságos


A bioetanolt egy hazai gyártó szállítja a kutakhoz, a Shellnek nem érdeke, hogy saját piaca rovására más termékét forgalmazza. Majd ha a Shell is gyárt bioüzemanyagot, akkor talán esély lehet rá. De ugyanígy eltűnt a már szinte mindenhonnan kipusztult 98-as is, ami helyett V-Power prémium üzemanyag kapható a magasabb kompresszióra tervezett motorokhoz (FSI-k, TFSI-k), persze az már nem tescós áron (303,9 Ft – 2009.06.09).

“Meggyőződésem, hogy vásárlóink kedvezően fogadják majd a változást, és a továbbiakban is kedvező áron tölthetik fel autóikat üzemanyaggal” – mondta dr. Antal Erzsébet, a Tesco-Global Zrt. igazgatóságának tagja a sajtótájékoztatón, amikor bejelentették az összebútorozást. Én azért ennyire nem lennék optimista. Az erzsébeti kút közelében lakó ismerősöm mesélte, hogy a megszokásból oda járó autók gondolkodás nélkül fordulnak meg a Shell logó láttán, és pánikszerűen távoznak az Auchan-kút irányába.

95-ös benzin árak Budaörsön 2009. 06. 09-én
METRO: 277,6 Ft
AVIA: 280 Ft
MOL (METRO mellett ): 283,9 Ft
TESCO : 283,9 Ft
AGIP: 284,9 Ft
MOL (reptér) : 285,9 Ft

Hogy a Shell-Tesco kutak árai mennyiben lesznek a jövőben alacsonyabbak, azt nem tudhatjuk, nekem van egy olyan megérzésem, hogy semennyire. Az viszont tény, hogy az átszínezés után a budaörsi Tesconál ugyanazzal az árral üzemeltek tovább. Más kérdés, hogy az a kút Tesco kútnak is drága volt.

Az új Shell kúttal szemben egy forinttal drágább literje

Az új Shell kúttal szemben egy forinttal drágább literje


Kicsit még kérdezősködtem az ágazatban dolgozó ismerőseimnél. Véleményük szerint a Tesconak már teher volt a kutak üzemeltetése. A Mollal nem tudtak megegyezni, így a versenyképes ár sem nagyon akart kijönni. Jelenleg egy fix bérleti díjjal megszabadultak a tehertől, így a boldogság kölcsönös, mert a Shellnek a piacszerzés jön jól. A Tesco benzinkútjainak átvételével a Shell magyarországi töltőállomás-hálózata 249 tagúra bővül. Hogy mit nyer ezen a vásárló, az jó kérdés. Hogy mit veszített, egyértelmű: tiszta, olcsó kutakat, ahol nem zaklatta borravalóra vágyó kutas.