Adók

Mostanság drágult a zöldike is

Mostanság drágult a zöldike is


Az autós életének legfőbb megkeserítője az állam. Végtelen mennyiségű, frappáns nevű adónemmel kell megismerkednie az autótulajdonosnak. A teljesítményadótól egészen a garázsadóig. Szintén megúszhatatlan kiadást jelent a kötelező felelősségbiztosítás, amelyből évi tizenhatezres is van. Határ pedig a csillagos ég, amit a járművezető a gyakori törésekkel még tovább fokozhat.

Még nincs vége a sornak, hiszen egy zöldkártya, műszaki vizsga belecsúszik az öt évbe, ha pedig öregebb autó fenntartási költségeit nézzük, akkor szerencsétlen esetben háromszor is megjárhatjuk a Mozaik utcai purgatóriumot. Alkalmanként 15 és 30 ezer körüli áron, attól függően, mennyit számolnak hozzá a fix árhoz a szervizben átvizsgálás, ellenőrzés címszóval.

A zöldkártya a kétütemű benzinüzemű autóval rendelkezőknek a legolcsóbb, nekik 2900 forintot kell fizetni, míg az összetettebb lelkivilágú járgányok környezetvédelmi felülvizsgálata 8000 forint is lehet. Erre rájön még az igazolólap kiállításának díja is.

Zöldkártya: 2900-8000 forint

Szerviz

Szervizbe is el kell menni időnként

Szervizbe is el kell menni időnként


Mind közül talán a legfájdalmasabb, legszembeötlőbb kiadás. Új autót az előírt gyakorisággal márkaszervizbe szokás vinni, ahol nem az olcsó áraikról híresek. Elvben persze vihetjük a fillérekért dolgozó sarki kovácshoz is az autót, de mi ezt nem tennénk.

A kisebb, olaj-, szűrőcserés aktusokat talán még rábízhatjuk, de egy vezérműszíj cserét – nagy eséllyel ezt sem kerüljük el ennyi idő alatt – már nem nála végeztetnénk el. Ha még többet spórolnánk, az olajcserét akár saját kezűleg is elvégezhetjük, így csak a nyersanyag árát kell összeadnunk.

Szerviz: kb. 50 000 – 400 000 forint

Takarítás

Mosóba főleg télen kényszerülünk gyakrabban

Mosóba főleg télen kényszerülünk gyakrabban


Sajnos itt sem írhatunk egy nagy kerek nullát a kiadási oldalra. Még akkor sem, ha valamilyen oknál fogva mégsem mosnánk le egyszer sem öt év alatt az autót. Ide számítottuk az ablakmosót is, amit ugye néha muszáj venni, mert elfogy. Ha szép, tiszta, kellemes illatú autóban érezzük jól magunkat, kéthetente biztosan meg kell látogatnunk egy autómosót.

Itt a külső-belső tisztításért 3-4000 forintot kérnek el. Minimumként a benzinkutak talléros mosójában elkövetett pancsolás 300 forintját vettük alapnak. A vasárnapi családi autóglancolást nem próbáltuk görcsösen forintokra váltani.

Autómosás, takarítás: 18 000 – 360 000 forint

Autópálya

Az autópályamatrica is jelentős tétel

Az autópályamatrica is jelentős tétel


Autópályán autózni jó, gyors és biztonságos dolog. Ellenben nincs ingyen. Évente kétszer talán mindenki rákeveredik valamelyik sztrádára, így a minimumot is így kalkuláltuk.

A másik végletet pedig az állandóan éves bérlettel autózók adták, akik minden esztendőben kifizetik a most éppen 37 200 forintos egész esztendőre szóló jogosultságot.

Autópálya-matrica: kb. 25 500 – 186 000 forint

Üzemanyag

Olcsó kutakat is kereshetünk

Olcsó kutakat is kereshetünk


Az öt év alatt megtett kilométerek számát nehéz megjósolni. Mi abból indultunk, hogy napi munkába járással, kéthetente vidéki rokonlátogatással durván évi 20-25 ezres futással számoltunk. Természetesen vannak ennél jóval többet és kevesebbet futott autók is, de az állandóan, havonta 5000 kilométert hajtott vagy éppen a garázsból csak a napra kitolt nyugdíjas Suzukikat nem vehetjük átlagosnak.

Ezalatt a táv alatt a közepes méretű járgány 7 liter körüli fogyasztással 525 000 forintnyi üzemanyagot éget el, míg a 20 literes fogyasztású monstrumok benzinéhségének fedezésére elmehet másfél millió forint is.

Benzin: kb. 525 000 – 1 500 000 forint


Gumi

Manapság télen nem illik nyári gumival autózni, ennek fontosságát nem győzik hangsúlyozni az autós újságok, szakértők egyaránt. Öt év alatt elképzelhető, hogy az eredeti mellé csak egy téli és egy nyári garnitúrát kell vásárolni, de bátran számolhatunk két télivel is.

Így sűrűn kéne cserélni

Így sűrűn kéne cserélni


Ezek nem kis tételek, még akkor sem, ha átlagos méretű abroncsokat kell vennünk. Ha ne adj’ Isten sportkocsira keresünk extra széles, különleges téli gumit, akkor bizony nagyon mélyen bele kell nyúlni a zsebünkbe.

Míg az átlagos méretű, de minőségi téli gumi 8-10 000 forinttól kezdődik, addig az extra méretek darabjáért akár 140 000 forintot is elkérhetnek. A nyári abroncsok is hasonló árban vannak, talán az indulóár alacsonyabb valamivel.

Gumi: kb. 88 000 – 960 000 forint

Büntetések

Szeretnénk, ha ez a bekezdés teljesen üresen maradna. Ne tessék száguldozni, szabálytalankodni, kössék be az övet és legyen meg az összes pótizzó a készletben. Tekintsenek rá a mentőláda szavatossági idejére is, nehogy hasonló apróság miatt bukjuk a sor végi nullát!

Büntetések: pontosan 0 forint

Parkolás

Árgus szemekkel figyelnek és nincs kegyelem

Árgus szemekkel figyelnek és nincs kegyelem


Optimális esetben parkolásért nem fizetünk egy fillért sem, azonban a való világban ennél biztosan többet költünk évente, hiszen egyszer-egyszer biztosan fizetős övezetben van dolgunk és az is lehet, hogy a munkahelyünkön is kell némi hozzájárulást fizetnünk, ha a mélygarázsban jó és biztos helyen akarjuk tudni az autót.

Azt feltételezzük, hogy a parkolóőrök szinte sosem találnak rajtunk fogást, de öt év alatt egyszer mégis lehetnek ők a gyorsabbak, így egy büntetést is belekalkuláltunk a parkolásra szánt összegbe.
A költségvetés legoptimálisabb formája havi egy órányi parkolást tartalmaz, míg a másik végletet a céges parkolást és heti két óra fizetett parkolást számol.

Parkolás: kb. 21 000 -159 000 forint

Elértéktelenedés

Ha nem nézetjük át, nagyot bukhatunk

Ha nem nézetjük át, nagyot bukhatunk


Végül pedig egy szintén nehezen forintosítható tétel következik, az értékvesztés. Erről szintén hajlamosak vagyunk megfeledkezni, amikor egy autó költségeit összeírjuk, pedig öt év távlatából szép kis summa jön belőle össze. Új, frissen kijött modellnél nehéz előre megjósolni mennyire tartja majd az árát – ez függ a típus megbízhatóságától, népszerűségétől egyaránt.

Szabályként azonban elmondhatjuk, hogy idehaza a VW-csoport típusai mellett a Toyota és a Mercedes tartja a legjobban az értékét, míg az olasz, francia, koreai márkák gyorsabban elértéktelenednek. Szintén könnyebb jó áron eladni a kis benzines és a közepes dízelmotoros autókat, egyúttal óvakodjunk a cégautóként is kedvelt típusoktól.

Értékvesztés: autó árának 30-70%-a

Summa

Öt év alatt szerencsétől és egyéni vérmérséklettől függően 730 400 és 3 573 000 forint közötti lehet az az összeg, ami az autó árán felül biztosan elmegy ilyen-olyan autózáshoz kapcsolódó kiadásokra. A havi részletek mellett erre is kéne figyelni.