Parkolópihenő

Parkolópihenő


Ez az autótömeg szorosan egymás mellé állítva is kitenne egy kerületnyit, de mivel a kocsik ritkán viselkednek így, ezért jóval nagyobb területet vesznek igénybe.

Nézzük, miféle megoldások között válogathatunk, ha kénytelenek vagyunk autóval járni. Illetve ha nem muszáj, csak éppen utáljuk a fülünkbe lihegő tömeget, vagy szimplán szeretünk vezetni. Ha már borzalmas mennyiségű adót, különféle díjat lehúznak rólunk, legalább hadd használjuk az autót.

Ki a hibás?

Táblasor a bejárat fölött

Táblasor a bejárat fölött


A katasztrofális parkolási helyzetért legegyszerűbb az autóst okolni és ujjal mutogatni rá, hogy járjon inkább munkába tömegközlekedve, biciklivel, vagy amivel akar. Az, hogy szíve szerint inkább soha nem jönne be a belvárosban ügyesen eladott telken felhúzott irodaházba, az mellékes. Ugyanis ő már korábban kiköltözött a lakhatatlan világvárosból.

Az irodaházak szorgos építői pedig nemcsak a leendő dolgozókat szívatják meg a szükségesnél jóval kevesebb férőhellyel, hanem a környék lakóinak életét is megkeserítik. Ugyanis sokan vagy nem férnek be parkolóba, vagy eleve nem akarnak egy fillért sem parkolásra költeni, inkább a környék kínálta legális és illegális megoldásokat részesítik előnyben.

Közterület

Itt a lényeg

Itt a lényeg


Biztos az én készülékemben van a hiba, de a parkolásért pénzt fizetni szerintem a világ egyik legfájdalmasabb dolga.

Persze mondhatják, hogy forgalomszabályzó hatása van, meg hasonlók, de ne kelljen már ezt elhinni. Egyszerűen jó dolog pénzt szedni a nagy kerek semmiért. Ennyi, nem több. A nagy parkolótársaságok mellett csinálják mások is, néhány földig rombolt belvárosi ház helyén magánparkoló alakult ki.

A recept egyszerű: szerezz egy üres, frekventált helyen lévő telket, majd gazdagon hintsd meg murvával. Végy egy akciós sorompót, majd egy ócska lakókonténerbe ültess kétváltásnyi pénztárost. Aztán már csak a helyi parkolótarifák alá kell menni hajszálnyit és dübörög is az üzlet, munka nincs vele sok.

De térjünk vissza a közterületekre, ahol a parkolási zónákban felállított nyerőgépekből kell jegyet venni. Itt még nincs vége a feladatnak, ugyanis a papírfecnit ügyesen a szélvédő mögé kell tenni, hogy még a kevésbé daliás parkolóőrök is biztosan megláthassák. Ez saját érdekünk, mert ha nem így teszünk, már készül is a mikuláscsomag, hiába vettünk jegyet.

Óraállítás

Pontos idő

Pontos idő


Ma hirtelen felindulásból elkövetett óraellenőrzést tartottam, aminek meglepő eredménye lett. Végignéztem jónéhány parkolóórát, vajon mennyire pontosak. Átverik-e extra percekkel az autóst vagy sem.

A sokak által méltán kedvelt Centrum kék totemoszlopai szinte másodperc pontosan mutatták az időt, ami a jegyre kerül. Ennél kicsit nagyobb, de még mindig elhanyagolható tűréssel dolgoztak a másik két társaság automatái, ott átlag 20-25 másodperces eltérést mértünk a GPS által mutatott, etalonként használt órához képest.

Most már csak a parkolóőrök által használt fényképezőgépet kellene megnézni. Bár a bíróságon egy kompakt géppel készült fotó exif-adatai alapján dönteni valamiről, hasonlóan felelőtlen dolog, mint Chuck Norrisnak beszólni, hogy büdös a szája.

Ön szerint a saját garázsában parkolhat ingyen az autó? Lapozás után rossz hír érkezik


Parkolóőr, büntetés

Gondolom parkolóőrös története – amelyben nem a pozitív hős szerepét osztották a derék nintendós embernek – mindenkinek akad pár. De komolyabb összegben fogadnék, hogy bírságolás előtt, szemével a közeli parkolójegy-automatánál jegyvásárló állampolgárt fürkésző munkást még senki nem látott. Pedig a Centrum honlapja szerint ez a rendes ügymenet, nem pedig a fél pillanatra hátat fordító ember mögött 0,7 mp alatt installált csomag.

Csak aprópénzt eszik

Csak aprópénzt eszik


Nagy kár, hogy az automaták csak aprópénzt esznek meg. Furcsa látvány a Március 15-e téren hűvös halomban parkoló turistabuszok vezetőit látni, akik a direkt csak nekik felállított jegyárusító géppel viaskodtak, kezükben hatalmas zacskónyi fémszázassal. Persze, tudom, lehet fizetni parkolókártyával és telefonon is, ha valaki szereti a kihívásokat.

Magánterület

A saját portánkon belül úgy és oda parkolunk, ahogy kedvünk tartja. De ne aggódjunk a költségvetésért, a saját garázs után is kell fizetni. Mi mást, mint garázsadót.

Munkahelyi garázsnál más a helyzet, ha egyáltalán bejutunk a céges parkolóba. Persze ez sincs ingyen, csak néhány kiválasztottnak, a többieknek gyakran a jelképestől a vérpofátlanig húzódó skálán jelölik ki a díjat, de a havi 10 000 forint még nem lehet drámai.

Piros kerékbilincs a jutalom

Piros kerékbilincs a jutalom


Különösen a belvárosban dönthetünk más irodaházak, parkolóházak igénybevételéről is. Itt már mélyebben kell a zsebbe nyúlni, de találtunk napközben 19-40 000 forint körüli áron is helyet.

Itt azonban kapunk is valamit a pénzünkért, nemcsak a kutyaoutputot kell kerülgetni, vagy a kéretlen reklámokat takarítani a kocsiról. Vonzó az is, hogy utólag fizetünk és csak annyit, amennyi időt a parkolóban töltöttünk.

Rövid távra pedig a bevásárlóközpontok, mozik parkolóit ajánlhatjuk, ahol némi fogyasztásért cserébe órákig állhat ingyen a jármű.

A parkolási övezetek térképe, tarifája itt található.