Játék vagy valóság? 1

Játék vagy valóság?


A Commodore és ami előtte volt…

Az autós filmek után felidéztük gyerekkorunk autós játékait is. Nem sokról maradtak le a mai gyerekek, az igazán ütős játékok mind az utóbbi öt évben jöttek ki. Sajnos vagy szerencsére?

Kattintson ide a lejátszáshoz!

Mára elhalványultak első számítógépes emlékeink. Ha eltekintünk a kvarcjátékoktól, sokan a rém egyszerű, tévére kötött ATARI-val indítottuk az elektronikus játékokat, ami tulajdonképpen egy korai Playstation-ként is felfogható. A fallabdás és a labirintusos történeten kívül nem sok értelmes játék jut eszembe ebből az időből, persze akkor tökéletesen beértem ennyivel is.

Ezután sokkolóan hatott agytekervényeimre a Commodore 16, majd a 64, ami már maga az űrtechnológia volt. Nem csak játszhattunk rajta, de ne adj’ Isten, programokat is írhattunk.

Ebből a floppylemez-cserélgetős korszakból egyértelműen két favorit sejlik fel, az egyik a Street Rod, a másik a Test Drive sorozat. A Street Rodban egy laza, autóbuzi amerikait személyesítünk meg, aki a garázsban autója csinosításán fáradozik, majd legurul a helyi gyorsbüfé elé, és az autójában fogad a Presley-sérós arcokkal, hogy lenyomja őket gyorsulásban. A korszak meghatározó progija volt.

A Test Drive sorozat ennél egyszerűbb játékmenettel bírt, de a Lotus Esprit, a Chevrolet Corvette C4 ZR-1, a Porsche 911, a Lamborghini Countach és a Ferrari Testarossa sokáig lekötött bennünket. Nem régen újra játszhattam a programmal, elképesztő, hogy ezt valaha élvezni tudtuk. Mindkét programnak készült PC-s átirata, de egyik sem volt az igazi.

A PC

A Commodore-os Street Rodon nevelkedett gémerek első igazi PC-s emléke egyöntetűen a Stunts-hoz kapcsolódik. Nekem ez volt az első játékom PC-re, amivel együtt mindjárt egy Michelangelo vírust is kaptam. Sokkolt a hír.

A címében kaszkadőröket jelentő játékot mindenki imádta, bár ekkor még nem kellett attól tartanunk, hogy elveszítjük realitásérzékünket a monitor előtt ülve a játék élethű grafikája miatt. 10 évet fiatalodtunk, mikor mindannyiunk előrántotta legjobb pályaépítési trükkjeit.

Többet ártott lelkivilágunk fejlődésének a Quarantine című eszelős játék, amiben egy őrült amerikai taxisofőrt formáltunk meg. A sötét jövőben játszódó programban a gyalogosok halálra gázolásáért is pontot kaptunk, miközben felfegyverzett autónkkal is százakat küldtünk halálba. Nevelő célzatot nem találtunk benne, de jó volt vele levezetni a stresszt, egy nehéz iskolai nap után.

Lehetetlen lenne felsorolni az összes autós játékot, ezért meg sem próbálom. A kevésbé ismertek közül mostani kedvencünk a Starsky és Hutch, amit egy gabonapehely mellé kaptunk ajándékba.

A klasszikusok

Nem szimulátor, mégis klasszikus autós játék a GTA és a Driver sorozat. Előbbiből az első 2 rész már ingyenesen letölthető a fejlesztő honlapjáról. A GTA-ban egy igazi rosszfiút alakítunk, aki lopott autókkal teljesít küldetéseket a maffiának, de közben ruhákat vásárolhatunk, vagy örömlányok szolgáltatásait is igénybe vehetjük a parkban. A játékot nem a grafikája, hanem a hangulata és ez a szabadság teszi igazán élvezetessé.

A GTA sorozatot végig nagy publicitás jellemezte, mivel az erőszakos jelenetek szintén nincsenek jó hatással a tinédzserek lelki világára, és ezt sokan szóvá is tették a világban. Nagyjából hasonló a szitu a Driverben is, kicsit kevesebb szabadságfokkal, bár grafikailag és autós szempontból jóval többet nyújt a GTA-nál.


Szimulátorok

Mi a szerkesztőségben valahogy kimaradtunk a nagy szimulátorozásból. Mikor a számítógépes játékok hevében égtünk, nem voltak még igazán élvezhető és valósághű szimulátorok. Rémlik, hogy az F1 GP-ben sokszor képzeltem magam kedvenc Forma1-es pilótáim helyébe, de az már nagyon régen volt. A száguldó cirkusz feelingjét mindössze Horváth Zsolt kollegánk élte át a későbbiek folyamán, de ő egy kormányba is beruházott, hogy igazán ott legyen a szeren.

A többieket két másik sorozat bilincselte le, a Colin McRae nevével fémjelzett raliszimulátor, valamint ugyanezen fejlesztőtől a Toca Race Driver. Hiába fejlődött a grafika és a technika, a Colin McRae Rally sorozatból a mai napig a második rész a legrealisztikusabb, amit sokan toltunk hálóban is.

A harmadik rész demója alapján ez a helyzet a Toca Race Driverrel is, ott is a második rész viszi a prímet. A játék érdekessége, hogy szinte minden szakágban versenyezhetünk, terepralitól a forma autókig, de az aszfalton folyó küzdelmek az igazán élvezetesek. Kedvencünk a német túraautó bajnokság.

Híres darab az NFS, azaz a Need for Speed sorozat is, bár valahogy mégsem az igazi. Az első rész után sokáig nem talált magára a játék, a legutolsó, a Most Wanted pedig már nagyon elment a gagyi Halálos iramban stílus felé.

Csak profiknak

Bár mi csak a demóval játszottunk, ebből is le tudtuk szűrni, hogy a GTR nagy valószínűséggel tényleg a legrealisztikusabb versenyszimulátor, ahogyan a játékot gyártója hirdeti. Elsőre azt gondoltuk, hogy ez csak igazi hardcore szimulátorfanoknak való, annyira nehezen tudtuk az autót a pályán tartani, de később ráéreztünk az ízére, és megtaláltuk a segítségeket is. A játéknak sok hódolója van itthon is, akik állandó bajnokságot szerveznek. A gyorsasági autós kupa fiatal tehetségei mind nagy spílerek a játékban.

Minden idők legjobbjai

Szűk szerkesztőségi körben megrendezett szavazásunk után nincs más hátra, minthogy kihirdessük minden idők szerintünk legjobb autós játékait. A Playstationről nem vettünk tudomást.

vezess TOP5:

Street Rod
Test Drive
Stunts
Driver
GTA