Az én autóm: Jazz + az - Honda Jazz 1.4 ES

Mindjárt az elején leszögezném, hogy a Jazz nem szupermini! Sem méretében, sem felszereltségében, sem pedig kényelmében. Ha már viszont mindenáron ragaszkodni kell ehhez a besoroláshoz, akkor is inkább egy szupermini egyterű.

Legnagyobb konkurenciájának a Toyota Yaris-t szokták megnevezni, de Japánban immáron két éve az eladási versenyben a Jazz vette át a Corollától az első helyezést. Ennek ismeretében nyugodtan állíthatjuk, hogy – legalábbis a szigetországban – méltó ellenfele csakis a Corolla lehet.

Mikor átvettük 2003 márciusában, Veszprémben, még alig pár darab futott belőle az utcán, Budapest felé jövet az úton mindenki megfordult utána, nagyon jó érzés volt!

Sajnos az autót a maga 83 lóerejével nem épp versenyzésre találták ki, de a városi forgalomban kifejezetten jó. Sokan azt gondolják, a legfőbb érték a lóerők száma, de aki igazán ért az autókhoz, az tudja, nem mindegy, hogy azt a pacit milyen fordulatszámon adja le. A “kisautó” már 2800-as fordulatnál megtisztel minket ezzel a teljesítménnyel, ezért gyorsulása és lendülete különösen jónak mondható.

Felszereltsége igen gazdag – ezt azért el is várjuk egy 3,7 milliós autótól, főleg a Hondától. S hogy mi minden van benne? Nos, nézzük: szervo, klíma, négy darab légzsák, elektromos és fűthető tükrök, négy darab elektromos ablakemelő, központi zár, alumínium felnik, CD-s rádió, állítható kormány- és ülésmagasság, ABS, EBD, ESP na és persze egy szuperjó motor a legjobb váltóval.

Ami a kis ötleteket illeti, ebben sincs hiány: négy darab pohártartó, kivehető hamutartó, szivargyújtó (igen, bármily meglepő, de sajnos néhány autóhoz ezeket külön kell megvásárolni, nem kis pénzért!), hátul három darab hárompontos öv, valamint gigantikus méretű fej- és lábtér.

Ha a hátsó üléslapot felhajtjuk, magasabb tárgyakat szállíthatunk. Alaphelyzetben az üléslap alá is pakolhatunk, mivel az üléssor lábakon áll (ez annak köszönhető, hogy a tank az első ülések alatt helyezkedik el, így még biztonságosabb is).

A csomagtér alapjában véve is rekordméretű, főleg, ha megnézzük néhány hasonló besorolású autó méreteit.
Csak összehasonlításképpen:
– Peugeot 206 245/1130
– Daewoo Lanos 249/950
– Fiat Punto264/1080
– Ford Fiesta 250/ 929
– Opel Corsa 260/1060
– Renault Clio 255/1037
Ehhez képest a Jazz-é helyből 380 literes! És ha a hátsó ülések támláját lehajtjuk (közben a hátsó üléslap lejjebb csúszik), teljesen sík csomagteret kapunk, ami 1321 literessé nő. Na ezt csinálják utána a többiek!

Ebbe már belefér egy egész bicikli úgy, hogy a kerekeit nem szereltük le és főleg nem lettünk emiatt olajosak és piszkosak. De hogy gyakorlati példánál maradjak, a csodálatos lapra szerelt IKEA-s, 2,4 méter hosszú szekrény is zokszó nélkül befért!

A belső kidolgozása egyébként átlagon felüli, a műanyag részek annyira selymesek és finomak, akár a bársony. Jut is eszembe, az üléshuzat is bársonyos jellegű – ez aztán már igazi luxus! A fogyasztására sincsen panasz, nyáron klímával vegyes használat mellett is csak 5,8 körül, télen 6,7 liter körül mozog.

Természetesen én is gondoskodom róla, hogy mindig szép maradjon, így a leeső porszemtől is féltve rendszeresen mosom, porszívózom és ápolom – mert megérdemli.

A végére próbálnék valami “rosszat” is írni róla, de egyszerűen nem jut az eszembe semmi. Forgalmazásának első éveiben az árát említettem volna, de már ez sem helytálló, mert azóta megérkezett az 1.2 S változat, amit már 2 799 000 forintért haza is vihetünk, így elérhető.

A hozzá rendelhető kiegészítők választéka óriási, de azok árai is, egy antenna például éppen tízezer alatt van.

Amikor valaki autóvásárlásra adja a fejét, jól gondolja meg, mit választ, mert a minőség-ár-értéktartás aránya a legtöbb esetben messze áll egymástól. Sokan úgy gondolják, hogy a japán autó megfizethetetlen, de ez már csak azért is butaság, mert amennyivel többe kerül, annál többet nyújt és annál jobban eladható használtan is.

Autószalon ügyében nagyon tudom ajánlani a veszprémi kereskedést, igazán kedvesek, segítőkészek és mindent megtesznek vevőik elégedettsége érdekében. Mi éppen emiatt utaztunk el Budapestről hozzájuk.