A hibridek új generációját úgy tűnik a kínai márkák hozzák el Európába. A rengeteg márkát összefogó gigantikus cégek közül a Chery is megcsinálta a maga hajtásláncát a témában, aminek variációi immár több modellben is elérhetők a magyar piacon. Ezen az úton tett újabb lépés a az Jaecoo 8 SHS-P, ami tulajdonképpen az anyacéghez tartozó Chery Tiggo 9 eltérő stílussal tálalt, de műszakilag megegyező testvére.




A konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc érdekessége, hogy az 1,5 literes turbós, Miller-ciklussal takarékoskodó benzinmotorja abszolút másodhegedűs a villanymotorok mellett, a hajtásba csupán besegít, de a gyorsítás oroszlánrészét az elektromos komponensek adják. Így a gyorsulás szinte megszakítás nélküli, és a nagy tömeg ellenére is komoly dinamizmussal lódul előre a Jaecoo 8-as.
Annyira bíznak ebben a megoldásban a kínai márka döntéshozói, hogy egyéb hajtást nem is kínálnak az autóhoz, egyetlen teljesítményszinttel, 468 lóerővel érhető el a Jaecoo kínálatának csúcsa, hét üléssel, modern digitális és kényelmi extrákkal gazdagon megszórva.
A típussal most először ismerkedtünk a hazai utakon, az már a rövid teszt során kiderült hogyan tudták megoldani a 2,3 tonnás tömeg és a négy keréket tépő komoly nyomaték konfliktusát. Mégis a Jaecoo 8 legfontosabb aspektusa az árazás, jövőjének meghatározó eleme az akciósan épp 20 millió forint alá szuszakolt vételár, amiért papíron minden téren az utastérben és a motorháztető alatt is sokat kapnak a vevők.
A TELJES CIKKET ERRE A LINKRE KATTINTVA OLVASHATOD EL.
| Mellette – Ellene | |
|---|---|
|
|
