Brabus SV 12 Biturbo - Nyárra hangolva 2.

Ígéretünkhöz híven most bemutatjuk a Brabus nyárra összeállított csomagjának második tagját. A CLK Cabrio után ezúttal a Mercedes SL csúcsváltozatával ismerkedhetnek meg, melyet a Brabus tett igazán morcossá. Amikor az AMG elkészítette az SL 55-öt, azt is átalakította a Brabus, pedig az elvileg már egy tuningolt autó volt. Akkor tehát, hogy maradhatott volna ki a szórásból, az SL csúcsmodellje a 600-as?

Bár lehetett volna a töltőnyomással is operálni a teljesítménynövelés érdekében, ám Ulli Gauffrés, a motorfejlesztésért felelős vezető, a régi elvet követte. Nagyobb lökettérfogatból, magasabb teljesítményt lehet kipréselni. Ennek megfelelően kipakolták a 12 hengeres blokk belsejét, és új kiegészítők kerültek be. Elsőként egy új főtengely, amelyet szép sorban követtek a könnyebb, de keményebb hajtókarok és kovácsolt nagyobb átmérőjű dugók. Persze az összeszerelés előtt megnövelték a hengerek furatait. A hengerfej ezúttal nem esett átalakításon.

Az összeszerelést követően felkerült az új teljesen rozsdamentes acélból készült sportkipufogó rendszer, amiben két fém katalizátor veszi le a „sarat”, de biztosít gyorsabb utat a gázoknak. Már csak az elektronikai mérnököknek kellett készre állítaniuk a motor vezérlését. Végül a fékpadon, igen meggyőzőnek mutatkozott az erőforrás: 640 lóerő, ennyit tud. Nem mellékesen azonban 1750-es fordulatszám mellett 1026 newtonméteres forgatónyomaték is feszíti a főtengelyt. Ekkora nyomatékot csak igazán nagyteljesítményű váltó visel el, ezért az autó gyári átviteli rendszerét kissé doppingolták.

Az más kérdés, hogy mennyit lehet ebből a teljesítményből a gyorsulásra fordítani, ugyanis a gumik nem igazán viselik jól ezt a kihívást. Ezen a téren is változtattak a mérnökök, felkerültek a Brabus saját Monoblock 20 colos könnyűfém felnijei. Amire hátulra 305/25-ös gumikat szereltek, előre pedig 255/35-ös abroncsok kerültek. Természetesen a kipörgésgátló nélkül ezeket a gumikat is el lehet füstöltetni.

De ugyanígy járnánk fékezéskor is az ABS nélkül, mert ehhez a géphez a Brabus elővette a polcról a csúcs fékeit, amelyek akár versenykörülmények között is megállnák a helyüket. 375×36 milliméter ez az első tárcsák befoglaló mérete, amikbe 12 dugattyús féknyergek harapnak. Hátul 355×28 mm-es tárcsák és 6 dugattyús nyergek bújnak meg a felnik mögött.

Kevesebb dolguk akadt az autó futóművét illetően a mérnököknek, köszönhetően a Mercedes csúcstechnikájának. Immár elegendő volt az Activ Body Control elnevezésű futómű-vezérlést átprogramozni. 15 milliméterrel engedték lejjebb a karosszériát.

Megjelenésében nem hozott újat az SV 12 Biturbo, ugyanis a K8-nál alkalmazott kiegészítők tökéletesen illettek az SL 600-ra is. Az eredeti első lökhárítókat átalakították, nagyobbra vették a légnyílást és egy szolid rácsot szereltek mögé. Alul kiegészült egy plusz toldattal, ami alacsonyabbra „húzza” az autó orrát és leszorítóerőt generál. Bekerültek a dupla kiegészítő lámpák is. A hátsó kötény kiegészült egy diffuzorral a stabilitás érdekében és kiszélesítették a kipufogónyílásokat az új rendszerhez. Az egyetlen különbség, hogy a K8-on meghagyták a hűtőmaszkon a Mercedes csillagot, az SV 12-őn pedig egy új hűtőmaszk van.

Talán beülve az autóba van a legkevesebb eltérés a széria modellhez képest. Új a kormány, amelyet sportosabbra formáztak, elláttak fűtéssel is, erről továbbra is lehet kapcsolni a váltót. Valódi carbon betétekkel csinosították ki az utasteret és újrabőrözték az ajtókat és az üléseket. Az orrukat az üveghez nyomó gyerekek nagy örömére, az új műszerfalba 360 van beleírva.

Egyvalami maradt még ki, hogy mit is tud ez a csodamasina! Nulláról 4,3 másodperc alatt gyorsul 100-ra. Ami azért eléggé meggyőző, ugyanígy elképedhetünk, ha 200-ig gyorsítunk, mert akkor is csak további 8,7 másodperc kell. Azonban csak úgy, mint gyári társait a Brabus SV 12 Biturbo-t is megállítja az elektronika, csak nem 250-nél, hanem 310 km/h-nál, ennél többet nem bírnak tartósan a gumik.

Úgy tűnik ez a nyár is izgalmas lesz azoknak akik megengedhetnek maguknak egy ilyen játékszert.