Volkswagen Polo IV – Majdnem Golf 1

Volkswagen Polo IV - Majdnem Golf

A nyugat-európai országokban még idén, hazánkban jövő márciusban jelenik meg a negyedik generációs Volkswagen Polo. Az első változat 1975-ös megjelenésekor még a Polo volt a legkisebb VW, ma már a Luponak jut ez a szerep. Az első változathoz képest a negyedik Polo már egy teljes kategóriával nagyobb méretű, de az előző, harmadik Polóhoz képest is minden irányban hatalmasat nőtt az idén megjelent kiskategóriás VW. Az autó hossza 15,4 centivel lett nagyobb, a tengelytáv 5,3 centit nyúlt, magasságban 4,7 centivel tud többet az új Polo, és 1,8 centivel szélesebb elődjénél.

A térnövekedés leginkább belül érezteti hatását. A sajtóanyag szerint 190 centis magasságig bárki kényelmesen elhelyezkedhet a vezetőülésben. Ebben segítségére van az is, hogy a kormány minden modellnél mindkét irányba állítható. Az első ülés magassága (az utasé is) változtatható, de ez felszereltségtől függ. Az első ülések kényelmesek, tényleg elfér rajta 190 centi körüli utas, és még gyorsabb kanyarokban is megtartja a felsőtestet az ülések oldalsó hurkája. Az ülés párnázása németesen kemény.

A hátsó üléssorban egyaránt nőtt a fej- és a lábtér is, bár itt már nem említik a bűvös 1,9 méteres magasságú utast. Rövid távon három felnőtt, hosszú távon három gyermek is utazhat a hátsó üléspadon, bár fejtámlából és hárompontos biztonsági övből csak kettő jár. Az ISOFIX gyermekülés csatlakozó pontjai minden változatban megtalálhatók. Az utas oldali légzsák miatt a kesztyűtartó kicsi, de alatta is található egy keskeny polc. Ezenkívül még 16 egyéb tárolórekesz áll az utasok rendelkezésére.
Valamelyest nőtt a csomagtartó befogadó kapacitása is. Az előző Polónál 25 literrel nagyobb 270 literes csomagtartó az ülések előredöntésével 1030 literesre növelhető.

Az előző Polóhoz hasonlóan az új autó is négyféle felszereltségi változatban (Basic, Trendline, Comfortline, Highline) vásárolható majd meg jövő márciustól hazánkban. Még nem végleges, hogy a hazai modelleken mi kerül bele az alapfelszereltségbe, de a négy légzsák (két első és két oldalsó) biztos, hogy része lesz, akárcsak az elektro-hidraulikus szervokormány. Az utas oldali légzsák a slusszkulccsal a kesztyűtartóba szerelt zár segítségével kiiktatható. Blokkolásgátló csak a jobban felszerelt Polókba jár alapáron.

Minden modell rendelkezik majd a teljesen galvanizált karosszériának köszönhető 12 évi átrozsdásodás elleni garanciával az egy éves teljes körű garancián túl. A szervizperiódus is nő, amely ezentúl a használattól függően rugalmasan változik. A benzinmotorokat 15-30 ezer kilométerenként, míg a dízeleket csak 15-50 ezer kilométerenként kell kötelező átvizsgálásra illetve olajcserére vinni.

A negyedik Polo tervezésekor a tervezők az eddigieknél jobban el akarták egymástól különíteni a három- és ötajtós ferdehátú változatot. A kevesebb ajtóval rendelkező Polo a mérnökök szerint már-már kupés vonalvezetésű a magasra ívelő övvonalával, míg az ötajtós változat a Polók történetében most először kapott kis ablakot a C oszlopban. Szükség is van a harmadik oldalsó ablakra, mivel a nagyobb hossz miatt a C oszlop már annyira vastag lenne, hogy túl sokat takarna a külvilágból.

A Skoda Fabiával közös padlólemezre épülő VW kisautó orra a kisebb Lupóra emlékeztet négy kerek lámpájával, míg az autó formája inkább a Golféra vagy az előző Polóéra üt. Hartmut Warkuß vezető formatervező szerint a kerek lámpák érdekessége, hogy ha közös bura alá helyeznék, a Golféval azonos lámpát kapnánk. Kicsit ellentmondásos az új Polo külső és belső design-ja. Míg kívül inkább fiatalos és sportos, addig belül jóval visszafogottabb és konzervatívabb. A műanyagok sötét színűek, felüdülést hoz a két színű üléskárpit. A műszerfal felső része újjal is benyomható puhaságú. A középkonzol kialakítása is visszafogott. Kétféle légkondicionáló rendelhető a Polóhoz: a félautomata Climatic és a teljesen automata Climatronic. Ha a második változatot rendeljük meg, a hagyományos forgókapcsolók helyett kis kijelzővel kombinált hűtés-fűtés szabályozás kap helyet a középkonzol alsó részében, ami sokkal jobban mutat, mint a hagyományos forgókapcsolók. Már csak ezért is érdemesebb megrendelni a drágábbik klímát.

Magyarországon egyelőre nem igazán érdemes plusz pénzt áldozni a navigációs berendezésre, mivel az általánosan használható magyarországi GPS térkép még mindig nem készült el. Pedig a hatalmas kijelzőn jelzett és egy kedves női hang által is közölt útvonalon mindig könnyen célba lehet érni. Ezt saját tapasztalatainkkal is igazolni tudjuk. Az egyik tesztút alkalmával kicsit elértünk a megadott iránytól, és az eredetire már nem találtunk magunktól vissza. Persze mi ezt nem eltévedésnek neveznénk, inkább csak kis kiruccanásnak. A navigációs rendszer segítségével azonban hamar visszataláltunk a bázishoz.

Alapjában véve nem változott a futómű jellege, de enyhén átdolgozták az első és hátsó kerékfelfüggesztést is. Elöl a McPherson rugóstagok segédkeretre épülnek, az első futómű néhány eleme alumíniumból épül, így csökken a rugózatlan tömeg. Hátul csatolt lengőkarokat és torziós rudat találunk. A 100 lóerős dízel és benzines modellen széria a menetstabilizáló elektronika. A korábbi Polóval ellentétben már nem 13 colos az belépőmodell felniátmérője, hanem 14-es, amire 165/70-es gumikat szerelnek. A legnagyobb rendelhető felni 16 colos.

A menetpróba alatt az új futómű igen jól vizsgázott. A kanyargós hegyi úton biztosan vette a kanyarokat az autó. A kormány is elég közvetlen, így élmény a kanyarokba bevágódni. Az elektro-hidraulikus szervomotor a sebességtől függően termeli a kormányzáshoz szükséges erőt, így nem csak a kormányzás jobb, hanem a benzinmotortól sem mindig veszi el az erőt, és ezért a fogyasztást is kevésbé növeli.

A nyugat-európai piacokon hét – három dízel és négy benzin – motorral lehet majd rendelni az új Polót. Az új fejlesztésű 1.2 literes benzinmotor kétféle teljesítménnyel érhető el: 55 és 64 lóerővel. Régi ismerős az 1.4 literes 75 lóerős benzin, valamint a szintén 75 lóerős turbódízel-motor. A 100 lóerős 1.9 literes PD TDI dízel is több Volkswagenben előfordult már. Csak jövőre érkezik meg az 1.4 literes 100 lóerős benzinmotor és a 1.9 literes 64 lóerős SDI szívódízel. Az év második felében egy újabb újdonság várható: az 1.4 literes közvetlen befecskendezéses 85 lóerős FSI benzinmotor.
A menetpróba utáni sajtótájékoztatón elárulták, hogy tervezik egy 225 lóerős GTI változat gyártását is, ha van érdeklődés az autóra.

A szardíniai menetpróbán a 100 lóerős benzin és a 64 lóerős dízelmotor kivételével az összes változatot kipróbálhattuk. Elsőként a 75 lóerős dízelmotorral hajtott Polóval autóztunk a hegyi utakon. Az 1.4 literes dízelmotor jó menetteljesítményeket tesz lehetővé, de kicsit hangosan végzi a dolgát.
A hasonló lökettérfogatú, azonos teljesítményű benzinmotor kevésbé jól muzsikál, mivel 126 Nm-es forgatónyomatéka 69 Nm-rel kevesebb a dízelénél. A gyengébb teljesítményért kárpótol a kisebb zaj és az alacsonyabb ár.

Teljesen új fejlesztésű az 1198 köbcentiméteres, háromhengeres benzinmotor. A könnyűfém erőforrást hengerenként két- és négyszelepes változatban is gyártják. A hatszelepes motor 55 lóerőt teljesít, míg a 12 szelepes motor 64-et. Mindkét változatban kiegyensúlyozó tengellyel kívánják a vibrációkat és a zajokat megszüntetni. Próbánkon a tervezők szándéka csak részben igazolódott be. Az 55 lóerős motor teljesítménye kicsit kevés a karosszéria mozgatásához és vibrációk, valamint enyhe zaj is tapasztalható. A 64 lóerős motornál jobban sikerült a hangolás, bár ez a motor is egy kicsit hangos. A mérnökök ígéretei szerint azonban még dolgoznak az 55 lóerős motoron is. Kezdetben csak az erősebbik változat vásárolható majd meg.

Az 1.9 literes 100 lóerős PD TDI dízelmotor kiválóan illik a kis Volkswagenhez. A 100 lóerős teljesítmény több mint elég az (ajtószámtól függően) 1125/1165 kilogramm súlyú karosszéria mozgatásához, ezért elektronikus menetstabilizáló segíti a vezető dolgát az autó úton tartásában.

A két 1.2 literes motorral szerelt Polo váltója még jobban kapcsolható volt, mint a másik három kipróbált autóé. Az új 1.2-es motor a jövő év folyamán a Skoda Fabia motorpalettájára is felkerül.

Az alsó középkategória után a kiskategória a második legnépesebb tábor az európai autópiacon a maga közel 4 milliós évi darabszámával, ezért igen fontos az új VW Polo fogadtatása. A VW tervei szerint az első évben Európában több mint 400 ezer új Polót értékesítenek majd, világszerte pedig 650 ezret. A hatalmas mennyiséget 5 gyárban állítják majd elő, két helyszínen Európában, és egy-egy gyárban Kínában, Dél-Afrikában és Brazíliában.

Nyugat-Európa egyes országaiba még idén, hazánkba jövő év márciusában érkeznek majd meg az új Polók. A Porsche Hungaria előzetes tájékoztatása szerint a kisebb motorokkal szerelt új Polók 5, míg a nagyobbak 10 százalékkal lesznek drágábbak a most kapható változatoknál. Az enyhe áremelkedés szinte elhanyagolható, ha azt is számításba vesszük, hogy ezek már az új évre vonatkozó árak, és szériafelszereltsége is bővül majd az új modellen.

További képek az új Polo-ról

Volkswagen Polo IV – Majdnem Golf 2

Volkswagen Polo IV – Majdnem Golf 3