A Chevrolet jelenleg öt különböző változatot kínál a C8-as generációt képviselő Corvette sportautók terén. A kínálat meglehetősen széles, hiszen az alapmodellnek számító Stingray-től kezdve egészen a hiperautókig hasonlító ZR1X-ig terjed. Ezt a kínálatot egészíti ki az idei évben érkező és a 2027-es modellévet képviselő Grand Sport modellváltozat, amelyet néhány napon belül lelepleznek.
És bár a részletes bemutatóig még várni kell, szombaton Floridában (USA) már néhány szerencsés megpillanthatta a sportautót. Március 21-én rendezték meg ugyanis a legendás 12 órás versenyt a sebringi versenypályán. Ebből az alkalomból a C2-es, a C4-es, a C6-os és a C7-es is feltűnt a pályán a felvezető körben. Sőt, egy kis ideig egy sötétkék színű, középen vastag fehér csíkkal ellátott, valamint a sárvédő mentén két piros csíkkal rendelkező C8 Corvette Grand Sport is látható volt a pályán – a Roadandtrack.com cikke szerint.
Ez alapján elmondható, hogy a Grand Sport a jelek szerint átveszi a C8 szélesített karosszériáját, amelyet az E-Ray, a Z06, a ZR1 és a ZR1X modellváltozatok is használnak. Ez a platformválasztás azt vetíti előre, hogy a Grand Sport széles elülső és hátsó gumiabroncsokat kap, amelyek ugyanazt a tapadás kínálják majd, mint a nagy teljesítményű testvér modellváltozatoknál. A szélesebb nyomtáv és a masszívabb gumiabroncsok miatt a Grand Sport jóval karakteresebben el fog különülni az alap Stingraytől, mint a korábbi generációk esetén.

“Gratulálunk a Chevroletnek a Grand Sport program új korszakának elindításához. Igazán különleges élmény itt, Sebringben látni a C2-t és a Corvette Grand Sport többi generációját, beleértve az új C8-at is“- jegyezte meg Roger Penske (cikk nyitó kép), aki 60 évvel ezelőtt, 1964. március 21-én ért el győzelmet a 12 órás sebringi versenyen saját Chevrolet Grand Sportjával a Prototype GT kategóriában.

A Chevrolet pedig azt állítja az érkező modellváltozatról, hogy a C8 Corvette Grand Sportot kifejezetten a “purista” vezetési élményt kereső vásárlóknak szánják. Ez azt jelenti, hogy az újdonság versenypályára optimalizált futóművekkel, kevesebb elektronikus rásegítéssel és szívómotoros karakterrel fog rendelkezni. Mivel a teljes C8-as generáció középmotoros, így várhatóan a legújabb Grand Sport is az lesz. Vagyis a GM V8-as motor vezető mögött, a hátsó tengely előtt helyezkedik el, ennek köszönhetően a tömegközéppont alacsonyabbra, illetve hátrébb kerül. A vezetési élmény így sokkal neutrálisabb és pályaképesebb lehet, mint a korábbi orrmotoros elődöknél.
A Chevrolet március 26-án, csütörtökön fogja hivatalosan bemutatni az új modellt.

