Szlovéniában tegnap a kormány bejelentette, hogy a korlátozást vezetnek be az üzemanyagok értékesítésére vonatkozóan – adta hírül az STA szlovén hírügynökség.
Március 22-étől, vasárnaptól egy személy naponta legfeljebb 50 liter üzemanyagot tankolhat egy benzinkútnál, míg a jog személyek esetén a felső határt 200 literben maximalizálták.
A kabinet szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert az elmúlt napokban pánikszerű felvásárlás indult meg, miután több szomszédos országban jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak. A szlovén kormány attól tartott, hogy a lakossági és vállalati készletezés rövid időn belül ellátási zavarokat okozhat, ezért ideiglenes mennyiségi korlátozással próbálják stabilizálni a piacot.
A szlovén gazdasági minisztérium közlése szerint az ország üzemanyag‑ellátása jelenleg biztosított, azonban a régiós ármozgások és a megnövekedett kereslet miatt szükség volt a „megelőző jellegű” beavatkozásra. A kormány azt is jelezte, hogy a helyzet alakulásától függően további lépések sem kizártak.
A kormány arról is döntött, hogy az üzemanyag országon belüli szállításába bevonja a hadsereget, ami azt jelenti, hogy mostantól a szlovén hadsereg tartálykocsijaival fogják szállítani az üzemanyagot.
Szlovéniában jelenleg nincs olajfinomító. Az ország teljes egészében importra szorul az olaj terén. Déli szomszédunk alapvetően Szlovákiából (MOL – Pozsony), Ausztriából (Schwechat – OMW), Horvátországból (MOL – Rijeka), illetve Olaszországból (Trieszt) kapja az üzemanyagot. A szlovén eset nem egyedülálló, néhány nappal Szlovákiában kellett korlátozásokat bevezetni.
Magyarországon csak egyes kisebb kutaknál van érvényben mennyiségi korlátozás, de ez nem kormányzati döntés eredménye. Korábban ugyanakkor megszületett a döntés a stratégiai készletek felszabadításáról, amelyek nagyjából 90 napra elegendő tartalékot biztosíthatnak a normál kiszolgáláshoz.

