Évtizedek óta csodálja a világ a Toyota Centuryt, de csak távolról: bár minden hozzáértő tudja, hogy a japán autógyártás abszolút csúcsáról van szó, a Toyota szemérmesen rejtegette, csak hazájában forgalmazta, érdemben nem fejlesztette az egyetlen modellből álló márkát.
A Century SUV bevezetésével ugyan megtörtént az első lépés a patinás név valódi márkává történő átalakítása (és az exportpiacok – vagyis egyelőre Kína – meghódítása) felé, de hiába tartozik Japán a világ három (időnként négy) legnagyobb nemzeti autópiaca közé, egy luxusmárka nemzetközi kitekintés nélkül mit sem ér.




Ez most megváltozhat, bár a világ számára mégis csak rejtve marad az eredeti Century. A Toyota ugyanis teljesen újrafogalmazta az eredetileg elegánsan visszafogott, felülmúlhatatlanul kifinomult, megnyugtatóan tökéletes termékcsaládot.
Az újjászületett Century október végén, a Tokiói Autószalonon fogja bemutatni első koncepciójárművét, amely egyszerre lesz pimasz és konvencionális, sportos és komfortos.
Az előzetes képekből rögtön látszik, mennyire radikális a váltás: a jellemzően fekete szedán helyett egy narancssárga kupét építettek, amelyről egyelőre semmi konkrétumot nem lehet tudni – az egyik fotón tolóajtó azonosítható, méghozzá előre és hátra elmozduló nyílászárókkal. Az orr nem teljesen zárt, a panel alsó részén légbevezető rácsozat látható, így akár belső égésű motort is kaphat a kupé. Tojoda Akio, aki már a Century SUV fejlesztése előtt arra kérte mérnökeit, hogy „valami élvezetesen vezethetőt” építsenek, alighanem erre szavazna a tisztán elektromos hajtás helyett.
Úgy tűnik, a kupé futóművét valamelyest megemelték – ez összecseng a Crown modellcsalád megújulásakor alkalmazott stratégiával, és logikus folyománya annak, hogy a hagyományos Century modellpárosból egyértelműen az SUV a kelendőbb, durván 4:1 arányban választják ezt az ügyfelek a limuzinnal szemben.
Érdekes módon a Century bevezetése nemhogy veszélyeztetné a Lexus létezését, hanem épp ellenkezőleg: hatalmas lehetőséget teremt a márka számára, amely megszabadulva eddigi reprezentációs kötöttségeitől a jövőben szabadabban, kreatívabban kísérletezgethet.
Izgalmas a tanulmánykupé, de a Century-kabrió sem kutya… nem is akárkinek készült




