Már tavaly óta lehet tudni, hogy majdnem 300 milliárd forintért épül meg a mohácsi Duna-híd, amely kétszer két sávon biztosítja majd a kapcsolatot a Duna két oldala között. A probléma csak annyi, hogy a projekt megvalósíthatósági tanulmánya is minimális forgalommal számol Magyarország eddigi legdrágább hídján.

A G7 több mint egy évig tartó huzavona után kapta meg a tanulmányt. Ez még 2015-ben készült ugyan, de számolt a forgalom folyamatos növekedésével, és így állapította meg, hogy 2025-re 604-616 egységjárműves teljes napi forgalma lehet a hídnak. Ez döbbenetesen kevés, nagyjából egy bekötőútnak megfelelő szint.

Durva: alig lesz autó a legdrágább magyar hídon 1

Más szavakkal: a kétszer egysávos Lánchíd, amelyen jelenleg csak a közösségi közlekedés járművei és a taxik hajthatnak át, tízszer nagyobb napi forgalmat (2500 egységjármű/nap/sáv) bonyolít le, mint amekkorát az új mohácsi híd fog.