Az autózás világában a biztosítás legtöbbször egyet jelent a kötelező felelősségbiztosítással és/vagy a cascóval. Utóbbi sokak számára a biztonság záloga, hiszen ha összetörjük az autót, vagy ellopják, a biztosítás megtéríti a kárt. Vagy mégsem?
A képlet nem ennyire egyszerű
A casco ugyanis mindig a káridőponti piaci értékből indul ki, amely az autó kora, futásteljesítménye és állapota alapján sokszor jóval alacsonyabb, mint amennyiért a járművet anno megvették, vagy mint amennyi még a hátralévő törlesztőrészletekkel együtt adódna hitel esetében, illetve, amit maga a tulajdonos feltételez az értékéről.
Itt jön a képbe a GAP biztosítás, amely Magyarországon még kevésbé ismert, de egyre nagyobb figyelmet kap.
A GAP (Guaranteed Asset Protection) lényege, hogy fedezi a casco által kifizetett összeg és a tényleges pénzügyi kötelezettség vagy eredeti vételár közötti különbséget. Ez a „rés” egy totálkáros baleset vagy lopás után akár több százezer, sőt milliós nagyságrendű is lehet. Egy új autó értéke már a megvásárlástól drasztikusan csökken, így ha a casco például 5 millió forintot térít, miközben a bank felé még 7 millió forint a tartozás, a hiányzó 2 millió forintot a tulajdonosnak kellene kifizetnie – hacsak nincs GAP biztosítása.
Vannak olyan konstrukciók is, amelyek az első évben csupán az önrészt fedezik, ezzel enyhítve az ügyfelek anyagi terheit.
Kinek érdemes GAP-et kötni?
Mindenekelőtt azoknak, akik lízingelt vagy hitelből vásárolt autót használnak. Számukra egy totálkár különösen nagy anyagi csapda lehet, hiszen könnyen előfordulhat, hogy tovább kell fizetniük egy olyan autó után, amely már nincs is meg.
Ugyancsak hasznos lehet a GAP azoknak, akik külföldi használt autót hoztak be, hiszen ezek értékcsökkenése sokszor meredekebb, mint az itthon vásárolt járműveké.
Az elektromos és hibrid autók tulajdonosai szintén nagyobb biztonságban érezhetik magukat egy ilyen biztosítással, mivel ezek az autók jellemzően drágábbak, és értékük is gyorsabban változik, és egy akkumulátorsérülés szinte biztosan gazdasági totálkárossá teszi a járművet.
És azok számára is megfontolandó lehet, akik egyszerűen nem szeretnének anyagi meglepetésbe futni, ha baj történik.
Lássunk egy magyar példát
Tegyük fel, hogy új autót vásárol valaki 10 millió forintért – mondjuk egy középkategóriás, családi modellt. Az első három évben az értékcsökkenés miatt a piaci értéke nagyjából 6-6,5 millió forintra eshet vissza. Ha ekkor totálkáros baleset történik, vagy ellopják az autót, a casco legfeljebb ennyit fizet. Ha azonban az autót lízingelték, és a tartozásból még például 8 millió forint hátravan, a különbség 1,5-2 millió forint. Ezt a hiányzó összeget a tulajdonosnak kellene kifizetnie, miközben autója már nincs. Egy DEFEND Gap biztosítás ebben a helyzetben átvállalja ezt a terhet, és kiegyenlíti a részt a casco térítése és a bank felé fennálló tartozás között.
A piacon többféle GAP-termék közül lehet választani
A DEFEND például különböző igényekre szabott konstrukciókat kínál.
- A DEFEND Gap FLEX elsősorban magánszemélyeknek szól, akár 10 millió forintos fedezettel.
- A DEFEND Gap MAX a nagyobb értékű, jellemzően finanszírozott járművekhez készült, ahol a térítés felső határa elérheti a 30 millió forintot.
- A DEFEND Gap FLEX GO verzió lehetőséget ad arra, hogy az autó megvásárlása után fél évvel is köthessünk GAP biztosítást – ez különösen azoknak lehet vonzó, akik nem a kereskedésben intézték a biztosítást, vagy csak később döntenek a kiegészítő védelem mellett.
A fedezet alapvetően kiterjed a totálkáros balesetekre és a lopásra, bizonyos csomagok pedig tűzeset, vadgázolás vagy természeti károk esetén is fizetnek.
A magyar piaci környezetben a GAP még újdonságnak számít, de egyre többen fedezik fel, hogy a casco nem feltétlenül nyújt teljes biztonságot. Az autólopások száma bár nem drasztikus, de nem is elhanyagolható, és az extrém időjárási események – például a villámárvizek vagy a jégesők – szintén hozzájárulnak a totálkáros káresetek számának növekedéséhez.
A GAP megkötése nem bonyolult
A DEFEND online kalkulátora segít eligazodni abban, melyik konstrukció illik leginkább az autóhoz és a tulajdonos igényeihez. Az ajánlatkérés és a szerződéskötés is intézhető otthonról, papírmunka nélkül.
Végső soron a GAP egy olyan védőháló, amelyről sok autós csak akkor szerez tudomást, amikor már késő. Ha valaki biztosra akar menni, érdemes időben átgondolni és tájékozódni, hogy egy esetleges baleset vagy lopás után mekkora pénzügyi veszteséget vállalna be saját zsebből.
