Mint a micsoda?! – kérdezhetik most olvasóink, de aki lépést tart napjaink autópiaci fejleményeivel, nem tesz ilyet, hiszen tudja: kis túlzással havonta érkeznek Európába vadonatúj (kínai) márkák, amelyek már nem is csak kedvező árukkal csábítanak, hanem hagyományos autós képességeikkel.




A Firefly a NIO nem egészen egyéves alvállalkozása, egy prémium kisautó-márka, amelynek eddigi egyetlen típusa, amelyet egyszerűen Firefly (szentjánosbogár) néven forgalmaznak, azonnal elkezdte befúrni magát az európai piacra.
A Firefly már dizájnjával is felhívja magára a figyelmet, a három-három körből álló első és hátsó lámpatestek feldobják a németes vonalvezetésű (amúgy Münchenben tervezett) karosszériát, tárolóhelyből rengeteg akad (92 literes, vízálló, dugóval leereszthető üreg van az orrban!), a hátsó ülések síkba hajthatók (404 / 1253 literes csomagtér), van napfénytető, illatadagoló, újrahasznosított PET-ből készült kárpitok, 14 hangszórós hifi, retina-kijelzős nagy érintőképernyő, és így tovább.
42,1 kWh kapacitású akku vegyes üzemben 330, városban akár 470 kilométeres hatótávolságot ad, a max. teljesítmény 105 kW (143 LE), a végsebesség 150 km/óra.
A karosszéria 83,4 százalékban nagy szakítószilárdságú acélból készül, légzsákból pedig hét darab is van, beleértve az első utasok között felfúvódó összefejelés-gátló lufit.
Komoly autó tehát a Firefly, amely 2025 végére 12 európai országban lesz kapható, és még komolyabbá teszi, hogy a közelmúltban elvégzett, hivatalos Euro NCAP teszten 96 százalékos eredménnyel teljesítette a felnőtt utasvédelmi vizsgálatokat. Ennél magasabb pontszámot egyetlen autó sem ért el, amióta a szervezet 2023-ben megszigorította a mérési feltételeket.
Abban az állításban persze, hogy ez ma Európa legbiztonságosabb autója, van egy komoly csúsztatás: a különböző méretosztályok eredményei ugyanis nem összevethetők, egy felső kategóriás SUV-ban jó eséllyel kisebb a kockázata a sérülésnek, mint egy kisautóban, különösen, ha egymással ütköznek.
A 96% annyit jelent, hogy a Firefly-nál egyetlen másik autó sem hozott ki többet a méretosztályában elképzelhető lehetőségekből az elmúlt két évben. Azt azért hozzátesszük, hogy 2023-ban igenis volt egy másik autó, amely 96%-ot ért el: a középkategóriás NIO ET5, amely szintén elérhető Európában, sőt, hamarosan Magyarországon is.
A biztonsági technológiák folyamatos fejlődése azért látható: bár a felnőtt utasvédelem terén a két autó ugyanúgy teljesített, a gyermekvédelemben (87 vs 85%) és a vezetőtámogatásban (86 vs 81%) erősebb a Firefly, míg a NIO ET5 a gyalogosokra vigyáz jobban (83 vs 82%.)





