A kivitelezés a belső elválasztó sáv növényzetének eltávolításával és az üzemi átjárók építésével indul, de az előkészítő munkálatok már tavaly ősz óta folyamatosan zajlanak.
Az M1-es autópálya 78 kilométeres hosszúságban, az M0 és a 94-es km-nél található Concó pihenő között bővül kétszer három sávra, plusz oldalanként egy-egy teljes értékű forgalmi sávként használható, úgynevezett intelligens leállósáv is épül.
Ez baleset, munkavégzés vagy nagyobb forgalom idején megnyitható lesz a közlekedők számára, így akár kétszer négy sávon is haladhat a forgalom Budapest és Győr között.
Az M0 és Bicske közötti szakasz 2028. augusztus 31-ig, míg a Concó pihenőig tartó szakasz 2029. augusztus 31-ig készül el. Concó pihenő és Hegyeshalom között is bővül majd a pálya, de egy későbbi időpontban. A sávbővítéseket úgy végzik el, hogy mindvégig biztosítják a közlekedők számára a jelenlegi kétszer két forgalmi sávot.
Az M1 bővítéséről külön weboldal is indult, ezen minden, a munkálatokkal kapcsolatos információ szerepel: a csomópontok, a pihenőhelyek esetleges zárása, az aktuális terelések térképpel és a műszaki mentés rendje, a vészhelyzeti leállóöblök elérhetősége, valamint az aktuális forgalmi rend. A folyamatosan frissülő oldal magyar, szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén, lengyel, török, bolgár, angol, német és orosz nyelven olvasható.
Galéria a munkálatokról:




Az M1-es bővítése egy komplex, rendszerszintű fejlesztés, amelynek során 72 meglévő alul- és felüljárót építenek át, hogy megfeleljenek az új keresztmetszeti követelményeknek. A kiszélesített pálya ezek alatt vagy felett egyszerűen nem férne el.
11 meglévő csomópontot korszerűsítenek és négy új külön szintű csomópontot is kialakítanak. Hat komplex pihenőhelyet teljesen átépítenek, a többit bővítik és modernizálják, mintegy 300 új kamionparkolót kialakítva.
Hét szintbeli alcsomópontot korszerű körforgalmi csomóponttá alakítanak át, új vízelvezető és víztározó rendszereket építenek ki, jelentősen növelik a zajvédő falak hosszát és azok magasságát is.
Az M1-es intelligens leállósávjairól korábban itt írtunk:

