Az április 11-én megkötött és most kihirdetett szerződések időtartama nyolc évre szól, ebből azonban két évig lehet autókat és szervizcsomagokat rendelni, a kárjavításra szóló garancia pedig hat évig tart ‒ írta a Magyar Hang a Közbeszerzési Értesítő alapján.
Az autók darabszáma nem derült ki, ahogy az sem, hogy kik kapják az autókat. Az államtitkárok és miniszterek által is használt felső-középkategóriás autókra (7-es és 8-as besorolás) mindenesetre bruttó 11 milliárd forintot szán a kormányzati beszerző, míg az alsó-középkategóriás kocsikból bruttó 1,1 milliárdért vásárolnak be. A beszerzés többféle kategóriájú autóra szól, pick-upokat és emelt hasmagasságú terepjárókat is vesznek.
A megrendelés legnagyobb részét a Porsche Hungaria és a Porsche Lízing Kft.-k nyerték el – bruttó 34 milliárd forint értékben szállíthatnak autókat az állami cégeknek. Bruttó 10,6 milliárdos szerződést kötött a Magyar Suzuki Zrt., a Pappas Auto 3,6 milliárdért szállíthat járműveket.
A 7-es és 8-as besorolású kategóriában Škoda Octavia, illetve Škoda Superb modelleket ajánlottak a Porsche-cégek, darabonként nettó 19,2, illetve 23,4 millió forintos áron.