Szombaton elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása: a szükségszerű korszerűsítés őszig tartó első ütemében március 1-jétől, szombattól lezárják a déli hidat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A szerkezet műszaki állapota miatt vált szükségessé a felüljárók felújítása. A szennyeződések és a nedvesség megviselték, a szerkezet a pillérek környezetében átázik, emiatt a betonacélok rozsdásak, a betonfelületek tönkrementek.

A közel egy évig tartó felújítás forgalomkorlátozásokkal jár, szombattól a déli híd lezárása miatt minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre, jelentős torlódásra kell számítania.

 A változások és forgalomkorlátozások miatt a BKK arra kéri az arra közlekedőket, hogy ha lehetőségük van rá, a közösségi közlekedést vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését, egyúttal azt tanácsolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy a felújítás ideje alatt más útvonalon, a Flórián teret elkerülve közelítsék meg úti céljukat.

Az Észak-Buda felől érkező buszjáratok haladását a Szentendrei úton és a Pacsirtamező utcában új, ideiglenes buszsávok segítik, a 34-es és a 106-os autóbuszok pedig csúcsidőszakban sűrűbben közlekednek majd.

Közúti közlekedés

3 fotó
  • Az őszig tartó első ütemben az északi hídon haladhat a forgalom, egy-egy sávon biztosítva a Pestre tartók és a Pestről érkezők áthaladását a felüljárón.
  • A felüljárón Pestre tartó forgalom „visszavezetése” a Szentlélek tér villamosmegálló után, a villamospálya keresztezésével, jelzőlámpás szabályozással történik. A BKK kéri a járművezetőket, forgalomtorlódás esetén ügyeljenek arra, hogy ne ragadjanak a síneken, ne akadályozzák a villamos közlekedését.
  • A Szentendrei úton Pestre közlekedők a Pacsirtamező utcában ideiglenesen kialakított visszafordító segítségével – két sávon – is felhajthatnak az Árpád hídra. A BKK kéri az autósokat, hogy ha a felüljáró felhajtójánál nehezebb haladást észlelnek, akkor a felüljáró helyett a Flórián téri csomópont után kialakított visszafordítón keresztül hajtsanak fel a hídra.
  • A Bécsi út felől a Vörösvári úton haladva a Flórián térnél megszűnik a közvetlen balra kanyarodási lehetőség a Szentendrei útra, de a Pacsirtamező utcai új, ideiglenes visszafordulón keresztül elérhető lesz.

Közösségi közlekedés

Indul az egy éves dugó Budapesten 4
Kötöttpályás járatok

  • A felújítás ideje alatt érdemes az 1-es és az 1A villamost választani, amelyet a BKK március elejétől sűrűbben közlekedtet a legforgalmasabb időszakokban.
  • Békásmegyer felől a H5-ös HÉV igénybevétele javasolt: a Margit hídnál a 4-es és a 6-os villamosokra, a Batthyány téren az M2-es metróra lehet átszállni.
  • Az agglomerációból érkezőknek az elővárosi vasútvonalak jelentenek még alternatívát.

Autóbuszjáratok

  • Március 3-ától, hétfőtől a 34-es és a 106-os autóbuszok csúcsidőszakban sűrűbben közlekednek.
  • Az Észak-Buda felől érkező buszok haladását a kaszásdűlői Búza utcai HÉV-átjárótól a Bogdáni útig új, ideiglenesen kialakított buszsáv segíti, és onnan a már meglévő buszsávban folytatják az útjukat.
  • A Szentendrei út felől érkező 34-es, 106-os 118-as és 134-es nappali, valamint a 901-es és 918-as éjszakai járatok a Szentlélek tér, illetve Pest felé a Szentendrei úton ideiglenesen meghosszabbított, új buszsávban haladva, a Pacsirtamező utcánál kialakított visszafordítón közlekednek, ezért érdemes megnövekedett utazási idővel számolni.
  • A 34-es, a 106-os, a 901-es és a 918-as buszok Pest felé nem érintik a Szentlélek tér megállóhelyet, de ideiglenesen megállnak a bevásárlóközpont melletti, Flórián tér megállóban. A BKK itt javasolja az átszállást a 34-es és a 106 buszok utasainak az 1-es villamosra, amely csúcsidőben megbízhatóan és sűrűbben közlekedik.
  • A Pacsirtamező utcában a Viador utcától a Nagyszombat utcáig meghosszabbított buszsávon közlekednek a 9-es buszjáratok.

Kerékpáros és gyalogos közlekedés

Indul az egy éves dugó Budapesten 5

  • A BKK két új MOL Bubi gyűjtőállomás kialakításával – a Bécsi út–Vörösvári út, valamint a Raktár utca–Szentendrei út kereszteződésénél – segíti a térségben közlekedőket. A gyűjtőállomásokat előreláthatóan a kivitelezésük március eleji befejezésekor vehetik birtokukba a Bubival közlekedők.
  • A felüljárók alatti kerékpárút-átvezetés a Tavasz utca és a Vörösvári út között a felújítás ideje alatt is használható. Az átvezetésnél időszakosan előfordulhatnak forgalomtechnikai beavatkozások, de a kétirányú kerékpározási lehetőség folyamatosan biztosítva marad.
  • A felüljárók alatti gyalogosaluljáró-rendszert a felújítási munkák első ütemében zavartalanul használhatják a gyalog közlekedők.