A férfi még 2023 áprilisában, a bátyja tudta nélkül elvitte a borsodi házuk udvarán parkoló kocsiját. A fiatal két barátját felvette, majd kocsikázni mentek a településen, aminek az lett a vége, hogy kidöntöttek egy villanyoszlopot. A férfi levette a rendszámokat, és elhagyta a helyszínt.

A villanyoszlopon lévő optikai kábelek elszakadtak, emiatt a baleset időpontjától kezdődően 22 településen több mint ezer háztartásban megszűnt az internetszolgáltatás, amit csak másnap délelőttre tudtak helyreállítani. A kimaradás alatt 75 darab térfigyelő kamera is működésképtelenné vált, a keletkezett kár értéke több mint 800 ezer forint volt.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével közérdekű munka kiszabását indítványozta.