Kifejezetten aktív mostanában a Pininfarina. Frissen létrehozott autógyártó manufaktúrájuk, az Automobili Pininfarina a Rimac Nevera műszaki alapjaira teremt szépséges elektromos hipersportkocsit, míg a Pininfarina S.p.A. folytatja a cég eredeti profilját mint független formatervező stúdió.

22 fotó

Legújabb munkájukat a Morgan Motor Company számára készítették el, bár a végeredmény legalább annyira szól róluk, mint az angolokról. A Midsummer (Szentivánéj) névre keresztelt, hófehér barchetta felismerhetően Morgan, látszólag nem modernizálták a klasszikus idomokat.

Angol alapanyagból főztek istenit az olaszok 6
    

Pedig van bennük munka bőven. Minden kerékdobot átrajzoltak, hogy csökkentsék az azokon ébredő felhajtóerőt, teljesen egyedi az orr kialakítása, ahogy a keréktárcsák is kifejezetten ide készültek. Megnyújtották a fart, így még elegánsabb lett, és újak a hátsó lámpák is.

Angol alapanyagból főztek istenit az olaszok 7

Az utastérben alumíniumból mart középrészű kormányt és új műszereket építettek be. Ezek persze fel sem tűnnek a többi változás mellett. Nincs például szélvédő, helyette két parányi légterelőt alkalmaztak, az utasteret pedig elegáns fakeretbe foglalták.

Angol alapanyagból főztek istenit az olaszok 8

Az övvonalat kirajzoló idomokat mindössze 0,6 mm vastag teakfa-lemezekből laminálták, a műszerfalhoz 126 rétegben, az ajtóelemeknél 120 rétegben ragasztották egymásra a vékony lapokat.

Angol alapanyagból főztek istenit az olaszok 9

Ez utóbbiak a Midsummer talán legkülönlegesebb stíluselemei: a minimalista oldalajtók változatlanul hagyott íve fölé húzott panel sajátosan ötvözi két autóépítő stílus sajátosságait – az is biztos, hogy így végre kikönyökölhetünk az ablakba, ha ez számít. Egy autóhoz 83 négyzetméternyi, fenntartható forrásból származó teakfát használnak fel, a kilenc részből álló faidomok legyártása 30 munkaórát vesz igénybe.

Angol alapanyagból főztek istenit az olaszok 10

A Morgan ragasztott alumíniumból készülő, új generációs CX platformját alkalmazó, soros hathengeres BMW-motorral szerelt autó nem marad egyedi darab: 50 példányban fog készülni. Ennél is jobb hír, hogy a Morgan várhatóan további limitált kiadásokat is készít(tet) majd autóiból, alighanem hasonlóan neves partnerekkel összefogva.

Angol alapanyagból főztek istenit az olaszok 11

A kézi gyártás még az idén kezdetét veszi, és várhatóan 2025-ben le is zárul.

Angol alapanyagból főztek istenit az olaszok 12