A világ összes jelentős piacán az előző generációs Jazz csupaív, gömbölyded átértelmezéseként született újjá a Honda HR-V. Ez még 2013-ban történt, a következő, harmadik kiadásnál azonban két, markánsan eltérő irányt vesz a crossover története.

Európában, Japánban és általában mindenütt szigorú vonalakkal megrajzolt terepkupé-féleségként folytatja pályafutását a modell, méghozzá a legtöbb piacon kizárólag hibrid hajtáslánccal (van, ahol 118 lóerős, 1,5 literes benzinmotorral is elérhető). Észak-Amerikában még csak most fog bemutatkozni az új modell, de már egyértelmű, hogy semmi köze nincs a globális szériához.

Új kompakt szabadidőjármű a Hondától 1
Új kompakt szabadidőjármű a Hondától 2

Új kompakt szabadidőjármű a Hondától

Új kompakt szabadidőjármű a Hondától

Új kompakt szabadidőjármű a Hondától 7
Új kompakt szabadidőjármű a Hondától 8
Új kompakt szabadidőjármű a Hondától 9
Új kompakt szabadidőjármű a Hondától 10
Fotó megosztása:

Annyira nem, hogy ez a HR-V nem a Jazz, hanem az Észak-Amerikában egy éve forgalmazott, tizenegyedik generációs Civic alapjaira épül. Emiatt hosszabb és szélesebb, azaz érdemben tágasabb lesz elődjénél – pozitív fejlemény, miközben az európai HR-V e:HEV csomagtartója a hibrid akkumulátorcsomagjának helyigénye miatt a kétharmadára zsugorodott.

Ez a bizonyos tizenegyedik generációs Honda Civic egyébként ugyanaz a modell, amely hamarosan nálunk is forgalomba kerül. Ám míg Európában kizárólag hibridként fogják forgalmazni, a tengerentúlon 1,5 literes turbómotorral (183 LE) és 2,0 literes szívó benzinessel (160 LE) kapható. Nagyon valószínű tehát, hogy az új generációs HR-V ezekkel a motorokkal – illetve az előzetes információk szerint ezek egyikével – lesz elérhető. Mivel dinamikus modellt ígérnek, amelyhez vadonatúj, független hátsó felfüggesztést is fejlesztettek, az erősebbik, turbófeltöltős egységre tippelünk.

Új kompakt szabadidőjármű a Hondától 11

A két HR-V modellt semmi nem kapcsolja tehát össze a néven kívül, ezért az észak-amerikai modell vadonatúj formatervet kapott. Sajátos a Ford Puma pontyszáját idéző hűtőmaszk és a kettős bordával tagolt motorházfedél, az oldalfal ellenben teljesen sablonos rajzolatú, nyoma sincs a globális modell letisztult szögletességének. Hátul közös pont a lámpatestek könnycsepp alakja, ám Amerikában nem köti őket össze fénysáv – aki nem tud az azonos névről, joggal fogja elkönyvelni, hogy a két típusnak semmi köze egymáshoz.

a videó a hirdetés után indul