Két évtizede ápol szoros kapcsolatot a hobbipilóták szövetségével (EAA) a Ford, és ennek keretében tizenkét alkalommal épített és árverezett el a javukra egy-egy különleges kivitelű Mustang sportautót az évente megrendezett AirVenture találkozó keretében. Ezen a módon eddig négymillió dollárral tudták támogatni a szervezetet.

Idén is egy Mustangból építettek egyedi járművet, de nem a szokásosból: a Ford Mustang Mach-E volt ugyanis a kiindulási alap. A tisztán elektromos terepkupé a második világháború női önkéntes pilótáinak emléke előtt tisztelgett.

Ezek a bátor asszonyok az USA légitámaszpontjai között szállították a repülőgépeket, tehát bár ütközetben nem vettek részt, gyakran mégis a tűzvonalban repültek. A háború alatt több mint 60 millió mérföldet (108 millió km) repültek, gyakorlatilag az USA légiereje által használt összes típussal, ám áldozatvállalásukat csak 1977-ben ismerte el az állam, amikor visszamenőleg katonai státuszba vették őket.

A legbátrabb nők előtt tiszteleg ez az autó 2

Az ő tiszteletükre épített Ford Mustang Mach-E egyedi fényezését olyan emblémák és matricák díszítik, mint egykor az önkéntes női pilóták által vezetett katonai repülőgépeket. A légierő csillaga mellett a jármű több pontján, kívül és az utastérben egyaránt feltűnik a 38-as szám, annak a harmincnyolc önkéntesnek az emlékére, akik életüket vesztették feladatuk végzése közben.

A speciális villanyautót július 29-én bocsátják árverésre; a teljes bevételt az Experimental Aircraft Association (EAA) szövetség támogatására fordítják.

A legbátrabb nők előtt tiszteleg ez az autó 3