Eljött az idő, hogy a Kia népszerű kompakt modelljének harmadik generációja is megkapja az időszakos frissítést. A népes szegmensben szereplő Ceed frissen tartása kimondottan fontos a gyártó számára, ha meg akarja tartani az európai piacon elért 28%-os részesedését a C szegmensben, amire most alaposan felkészítette a modellt, hogy vonzó lehessen a 2022-es modellévre is.

Annyira friss az orrkialakítás, hogy nehezen tudnánk elmenni mellette anélkül, hogy észrevennénk. Teljesen lecserélték az első lökhárítót, a fényezett részekből függőleges szárnyprofilt formáztak a sarkokon, ezzel kimondottan látványosra sikerült az átalakítás. Kitöltött maszkot kap a plug-in hibrid modell és átszabott rácsot minden új Ceed, de változtak a fényszórók is.

Míg az utóbbi évek a négy ponton világító jégkocka dizájnról szóltak a Kiánál, ezt most elengedték a friss Ceed érkezésével. A korábban négyzet alakban világító nappali menetfényből most vízszintesen elosztott három-három egység szerepel a lámpákban, ami vélhetően a Kia új dizájnútját mutatja előre.

Látványos újításon esett át a Kia Ceed 2

Hátul is változnak a lámpák GT-Line és GT felszereltségek esetében. Lámpánként pontosan 48 egységre, méhsejt mintában osztott rácsokon keresztül világít a helyzetjelző és a féklámpa, ezzel mindkét irányból tökéletesen és egyszerűen beazonosítható lesz a friss Ceed. Ezzel együtt hátul megérkezett a dinamikus irányjelző is, futófény világít már a Ceed hátulján is.

Új 17 és 18 colos könnyűfém felni garnitúrát és friss fényezési árnyalatokat is összedobtak a modell számára. Mostantól választható lesz az Experience Green, Yucca Steel Grey, Machined Bronze, és a Lemon Splash.

Látványos újításon esett át a Kia Ceed 3

Bent már kevésbé látványos, de észrevehető a változás. Érkezett egy új kormány, rajta a Kia friss márkajelzésével, változott a váltókar a GT-Line és GT modellekben, valamint érkezett három új felszereltségi szint és a kárpitokban is történt változás. A műszerfalon továbbra is két kijelzőt találunk, egy 12,3 colosat a kormány mögött és a legfrissebb rendszert futtató 10,25 colosat középen.

Multimédia terén fejlődött az okostelefon-integráció, mostantól vezeték nélkül is működik az Apple CarPlay és az Android Auto szolgáltatás. Prémiumhangzású hifirendszert szolgáltat hozzá a JBL, az ülések fűthetőek lehetnek akár hátul is és USB-csatlakozóval is alaposan ellátják az utasokat. Egyszerre 8 eszköz is csatlakoztatható a multimédiához, amennyiben van rá igény, valamint az online kapcsolat jóvoltából a vezető saját profilját, beállításait elmentheti és könnyedén töltheti át egy másik új Kia modellbe.

Látványos újításon esett át a Kia Ceed 4

A megújult Kia Ceed motorkínálata is eltér a korábbitól, az 1,4-es turbós benzinmotor helyére új fejlesztésű 1,5 literes, négyhengeres turbós kerül, melynek teljesítménye 160 lóerő. Hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú, dupla kuplungos automata váltóval is rendelhető lesz. 1,0 literes háromhengeres belépőmotorral érkezik a Ceed, melynek 100 lóerős verziója gázos kivitelben is elérhető, 120 lóerős erősebbik kivitele pedig automata váltóval és 48 voltos mild hibrid rendszerrel is választható.

Megtartják a benzinesek mellett a dízelmotort is, az 1,6-os gázolajos 136 lóerős és mindenképp 48 voltos mild hibrid technológiával látják el. Társítható hatfokozatú kézi vagy hétfokozatú, dupla kuplungos automata sebességváltóval. Továbbra is szerepel a kínálatban a plug-in hibrid hajtáslánc, a kombi karosszériában, amelyben 1,6-os szívómotor mellett elektromos motor is felel a hajtásért. A hibrid hajtás összteljesítménye 141 lóerő, a 8,9 kWh-s akkumulátorban 58 kilométernyi elektromos autózáshoz elég energiát képes tárolni. 

Látványos újításon esett át a Kia Ceed 5

Nem maradhat ki a sportmodell sem a sorból, a GT csúcsfelszereltségű Ceedekben továbbra is az 1,6 literes, 204 lóerős turbós benzines szerepel. Az ötajtós és kombi, valamint a friss Proceed gyártása már idén augusztusban megkezdődik a Kia szlovákiai gyárában Zsolnán, és vélhetően hamarosan a crossoveres Xceed új arcát is meg fogjuk ismerni.