Egyre több versenysorozat igazodik a változó autóipari trendekhez, az elmúlt években egyre nagyobb teret nyerő alternatív – köztük az elektromos – hajtás már a túraautózásba is kezdi belopni magát. 2021-ben elrajtol a Pure ETCR, melyben kizárólag elektromos TCR-autókat lehet indítani – több márka, az Alfa Romeo, a Cupra és a Hyundai is bejelentette már részvételi szándékát.

Mielőtt jövőre élesben elrajtolni az új bajnokság, a túraautó-világkupa aragóniai záróhétvégéjén éles versenyhétvége keretében is bemutatkozott a sorozatba szánt villany-Hyundai, a Veloster N TCR, amit a WTCR tavalyi bajnoka, Michelisz Norbert már pályára is vitt, aminek kapcsán már tavaly augusztusban nyitottan nyilatkozott a Vezessnek:

Michelisz Norbi pályára vitte a túraautózás jövőjét 1

A képre kattintva galéria nyílik!

A jeles alkalomra Gabriele Tarquini és Luca Engstler is felsorakozott a rajtkapukhoz egy-egy i30 N TCR-rel, szemléltetve azok működését, mivel azoknak fontos szerep jut majd a bajnokság indulása után.

„Nagyon klassz hárman egymás mellett, ilyen kis különbséggel autózni. Úgy gondolom, amikor sor került csatákra, hihetetlen akciókat láthatunk majd; már alig várom, hogy lássam. Az indulás szintén nagyon izgalmas, azt hiszem, a nézők is élvezettel fogják nézni” – összegezte első benyomásait Michelisz Norbert a leendő sorozat közleményében.

Az elektromos Alfa Romeo is bemutatkozott

A Hyundai Veloster N ETCR persze már régóta mutatkozik a nyilvánosság előtt, az Alfa Romeo villany-TCR-jéről azonban a MotorLand Aragónon hullt le a lepel. A Romeo Ferraris projektjéhez – melynek alapját a Giulia adja – már az egyik versenyzőt is megnevezték, a 2017-es nemzetközi TCR-bajnok Jean-Karl Vernay személyében, aki az olaszok WTCR-programjában is érintett.

A rivális modellekhez hasonlóan a Giulia ETCR teljesítménye sem haladja meg – sőt, a szabályok értelmében nem is haladhatja meg – a 670 lóerőt, melyhez az akkumulátorokat például a Williams Advanced Engineering biztosítja.

Michelisz Norbi pályára vitte a túraautózás jövőjét 3

A képre kattintva galéria nyílik!

Jövőre a tervek szerint egy hat – köztük négy európai és két tengerentúli – versenyhétvégéből álló szezont bonyolítanak le.

Forrás: Pure ETCR Media
Kép(ek) forrása: Pure ETCR Media