Közúti ellenőrzéseket indít az ORFK-OBB június 26-án Pest megyében, illetve június 29-én Budapesten. Az ellenőrzések célja, hogy felhívják a figyelmet az évszaknak megfelelő, optimális profilmélységgel és nyomással rendelkező gumiabroncsok használatára.

Azok az autósok, akiknél mindent rendben találnak a rendőrök, a Continental munkatársaitól tízezer forint értékű utalványt kapnak.

A gumigyártó szerint még mindig él az autósok körében az a tévhit, hogy a puhább keverékkel készülő téli abroncsok jobban tapadnak melegebb időjárási körülmények között, azonban ennek éppen az ellenkezője igaz. A melegebb évszakban a téli abroncsok fékútja jelentősen megnő, irányíthatóságuk pedig rosszabb, mint a nyári gumiabroncsoké.

A téli gumiabroncs meleg hőmérsékleti körülmények között jóval erősebben deformálódik, így nyáron sokkal kevésbé biztonságos, mint a szezonnak megfelelő társa.

Az ORFK-OBB és a Continental is azt tanácsolja a nyaralni indulóknak, hogy az autók megfelelő felkészítése mellett vigyenek magukkal elegendő folyadékot és nem romlandó élelmiszereket, mert a hosszabb utakon előfordulhatnak jelentősebb ideig tartó, kényszerű várakozások.

Forrás: Continental