Egy átlagos ittas vezetéstől sokkal nagyobb bajba került a felvételen látható kék Suzuki sofőrje, aki menekülőre fogta, amikor a rendőrök igazoltatni akarták. Az Index.hu által közölt felvételen jól látszik a menekülési kísérlet, amit egy arra közlekedő robogós akadályozott meg, elég vakmerő módon. 

Az Index.hu kérdésére a rendőrség a következőt válaszolta az eset körülményeiről: “A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap reggel válaszolt az Index kérdéseire. A rendőrség közlése szerint  május 23-án 19 óra 25 perc körül a BRFK járőrei egy férfi ellen intézkedtek a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél, mert a férfi korábban egy piros lámpánál láthatóan zavartan viselkedett, illetve becsmérlő kifejezéseket tett.

A sofőr az egyik intézkedő járőrt hátramenetben megpróbálta elütni, majd előremenetbe kapcsolt és menekülni próbált. A másik rendőr ekkor a jármű elé állva próbálta ezt megakadályozni, de a sofőr őt is megkísérelte elütni. A járőrök ezután a szolgálati autóval indultak utána, de a férfi hátramenetbe kapcsolt és a rendőrautónak nekitolatott, majd ismét menekülni akart. A sofőrt ebben végül egy motoros akadályozta meg úgy, hogy a motorral az autó elé állt.

A rendőrök a férfit a helyszínen elfogták. Az alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az intézkedés során az egyik járőr a jobb könyökén megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt feljelentéssel él az illetékes ügyészség felé.” 

Forrás: 444.hu, Index.hu
Kapcsolódó címkék: Budapest rendőr robogó