Ezer eurós (350 ezer forint) büntetést szabtak ki egy férfire, aki a szlovák rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem tette fel a szájmaszkot. A járművet, amelyben a szabályszegő utazott, hétfő este állították meg Pozsonyban – írta az Új Szó.

“A sofőrön kívül egy utas is volt az autóban, akit hiába kértek a rendőrök arra, hogy tegye fel a szájmaszkját. Arrogánsan kezdett viselkedni, a felszólításra pedig nem reagált” – idézte a lap a szlovák rendőrség hivatalos Facebook-oldalát.

A bejegyzésben arra is figyelmeztettek, hogy habár néhány intézkedés az elmúlt napokban enyhült Szlovákiában, a szájmaszkok viselése továbbra is kötelező a közterületeken.

Egy autó utastere viszont semmiképp sem közterület, így igazából nem teljesen világos, hogy pontosan miért is szabták ki a szigorú büntetést a rendőrök. Maszkban vezetni egyébként is nagyon veszélyes.