Tizenöt év. Ennyi idő alatt akár két házasság, két válás, némi (bal)szerencsével egy gyerek és egy unoka is belefér egy ember életébe. Egy kutyaöltőnyi idő, amely alatt még Magyarországon is le szoktuk cserélni az autónkat (az ACEA statisztikái szerint nálunk 14,9 év az autók átlagos életkora).

Ezt a tizenöt évet jelölte ki piaci vizsgálata határértékének az ISeeCars.com, egy észak-amerikai használtautó-piaci elemző és kereső szervezet, amely bármely pillanatban mintegy 750 ezer meghirdetett használt autóra bír rálátással. Ezen adatbázis alapján gyakran készítenek piaci elemzéseket, értékbecsléseket, miegymást. Legutóbb azt vizsgálták meg, 2018 során hány olyan, 1981 és 2003 között gyártott autót hirdettek meg, amely még első tulajdonosa kezében volt. Ezek az autók legalább 15, de akár 37 évesek is lehetnek – maradjunk a tizenötnél.

A lista élén japán autók állnak – kétharmad rész Toyota, egyharmad rész Honda és Subaru vegyesen. Európai, amerikai, koreai autó nincs a Top 15-ben. Főként SUV-k kerültek be a szórásba, de van két buszlimuzin (Odyssey, Sienna) és két pickup (Tundra, Tacoma) is. Két szedán (Camry és Avalon) mellett különösen érdekes a Prius, méghozzá az első generációs Prius iránti fokozott hűség – talán ez az egész kutatás legérdekesebb mozzanata. Az is érdekes, hogy egyetlen prémium modell, az Acura MDX szerepel csupán a listán (és az sem prémium igazán, hanem egy erősen átdolgozott Honda Pilot.)

Átlagosan az emberek 7,5 százaléka tartja meg 15 évig vagy tovább az újonnan vásárolt autóját. A fenti autók esetében ennél jóval nagyobb az arány.

A modellek mellett érdemes egy pillantást vetni a márkák rangsorára is: a nem ázsiai márkák egytől egyig gyengén teljesítenek, azaz a tulajdonosok az átlagosnál kisebb arányban tartják meg 15 évnél hosszabban autójukat.

17 Mercedes-vásárlóból csak egy tart ki 15 éven át autója mellett. A Toyotánál ez az arány egy a nyolchoz.

 

1. Toyota Highlander

2. Toyota Prius

3. Toyota Sienna

4. Honda Pilot

5. Toyota Tundra

6. Toyota Sequoia

7. Toyota Tacoma

8. Honda Odyssey

9. Honda CR-V

10. Subaru Forester

11. Toyota RAV4

12. Toyota Camry

13. Acura MDX

14. Toyota 4Runner

15. Toyota Avalon

Forrás: iseecars.com, Smarter Media