Minden idők hatodik legtöbb (32) futamgyőzelmet elért F1-es pilótája, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem éri be egyetlen szériával: idén tavasszal részt vett az Indianapolis 500 futamon, ahonnan ő volt a leggyorsabb és a legjobb az újoncok között, jövőre pedig a Le Mans-i 24 órás futamon szeretne részt venni.

Ehhez kapcsolódóan a múlt hétvégén részt vett a bahreini 6 órás WEC futamot követő tesztprogramon, ahol összesen 611 kilométert tett meg a TS050 Hybrid versenyautóval – azzal a 7-es rajtszámúval, amelyet előző nap egy szerencsétlen ütközést követően heroikus küzdelemben tettek ismét versenyképessé a csapat szerelői.

 

Alonso elégedetten nyilatkozott a tesztről: „Csodálatos nap volt. Egy LMP1 versenyautó tesztelése minden autóversenyző számára különleges élmény, hiszen fantasztikusan vezethető autókról van szó. Végig kiszámíthatóan, egységesen viselkednek, ami nagy előny. Már régóta szeretnék kipróbálni egy ilyen autót. Ma végre beteljesült az álom, szóval boldog vagyok.”

Elméletileg elképzelhető, hogy ez csupán egyszeri alkalom volt, egy gyártó gesztusa a termékei iránt érdeklődő világbajnok felé. Mégis nehezen elképzelhető, hogy ennyiben maradna a dolog, addig azonban, amíg hivatalosan meg nem erősíti a két fél, csupán reményteli találgatás, hogy Alonso jövőre a Toyota színeiben állhat rajthoz Le Mans-ban.

Toyota a 2017-es Le Mans-i 24 óráson