A kínai vezetés célja, hogy az évtized végéig ötmillió alternatív hajtású jármű legyen az utakon. Tavaly összesen 27 800 elektromos jármű volt használatban az országban, többségük autóbusz.
A főváros az idén májusban kezdett kampányba, hogy a tömegközlekedés mellett mind nagyobb számban terjessze el a környezetkímélő személyautókat. Az elképzelések szerint 2015-re 50 ezer elektromos autó futna Peking útjain. Harmincezer lenne közülük magántulajdonban, a többit a tömegközlekedés, a közhivatalok és a taxivállalatok kapnák.
Peking északnyugati részén már elindították az első elektromos autókölcsönző szolgáltatást, és megépítették a világ legnagyobb elektromosautó-töltőállomását, amely naponta 400 jármű töltésére nyújt lehetőséget. A tervek szerint a főváros további hasonló állomásokat alakít ki.
(Forrás: MTI)





