Sokszor hallani arról, hogy egy-egy modellből versenyautót alakítanak ki, de ezúttal azonban épp ellenkezőleg zajlott a folyamat.
A
zt követően, hogy 2010-ben megvásárolt egy 1998-as Zakspeed Dodge Viper GTS-R versenyautót, tulajdonosa a Heurich Classicshoz fordult. A német cég, amely elsősorban klasszikus autók javításával felújításával foglalkozik, két kérést kapott: 1. állítsa helyre az 1999-es Nürburgringi 24 órás versenyt megnyerő versenyautó azóta megváltozott küllemét, 2. tegye alkalmassá közúti használatra.
A cél érdekében számos módosítást történt az autón, többek között eltávolították a diffúzort, kicserélték a fékrendszert, kéziféket szereltek be, megnövelték a kormányzási szöget, és megújult az elektromos rendszer is. Végül, hogy tökéletes legyen az összhatás, a német cég visszaállította a Viper GTS-R eredeti színét, nem megfeledkezve a szponzorokról sem.
Azért, hogy ne csak a vezető élvezhesse a különlegesség nyújtotta élményt, utasüléssel is bővült a belső.
Élményből pedig akad majd bőven, hiszen a Viperben dobogó 6,2 literes V8-as 600 lóerő teljesítményű, amely hatfokozatú manuális sebességváltón keresztül jut a hátsó kerekekhez. Az említett teljesítményhez mindössze 1350 kilós önsúly társul.
Ugyanakkor az autó mégsem tökéletes, mert 1999-ben ebben az autóban még a klasszikus 8000-es V10-es Viper motor tombolt, csakhogy a versenyszabályok változása nyomán 2005-ben belekerült az említett blokk.




