Megkapja az Audi is a Volkswagen-konszern új, közösnyomócsöves dízelmotorját. A SEAT Ibiza után az Audi A3-ban is megjelenik az 1,6 literes blokk.

Kétféle teljesítménnyel szerelik majd a legkisebb Audiba, választható lesz 90, illetve 105 lóerős kivitelben is. Érdekesség, hogy az erősebb variáns, nemcsak jobb dinamikát nyújt a magasabb áráért, de alacsonyabb fogyasztást is.

A 90 lovas változat 12,9 másodperc alatt gyorsul százra, míg a testvére ugyanezt a mutatványt 11,4 másodperc alatt tudja. Előbbi 180, utóbbi 194 km/órás végsebességre képes. A gyengébb változat átlagfogyasztását mindenféle trükkök nélkül 4,5 literre ígéri a gyár. A 105 lóerős azonban még ennél is jobbat tud, beéri 4,1 literrel.

Persze nem csodáról van szó, hanem az erősebben szerepelő motorleállító Start&Stop rendszerről, illetve a fékezéskor az akkumulátorba áramot visszatápláló megoldásról. Utóbbi azt segíti elő, hogy a generátort kevesebbszer kelljen igénybe venni, így kevesebbszer terheli a motort, ami végső soron fogyasztáscsökkenéshez vezet.

Az új motor nemcsak a háromajtós, de természetesen az ötajtós Sportback karosszériával is elérhető. Miután mindkét kivitel szén-dioxid-kibocsátása 120 gramm/kilométer alatt marad (109 és 118) egyes államokban még adókedvezmény is jár utána.