
Mint emlékezetes pár hete Barack Obama még feltételekhez kötötte az újabb állami pénzek folyósítását, többek között a General Motors vezetőjének, Rick Wagonernek is távoznia kellett, mert cége addig nem tett eleget a korábban kapott hitelek mellé szabott feltételeknek. A GM eddig 13,4 milliárd dolláros állami segítséget kapott. Tegnap azonban bejelentették, hogy felgyorsítják a leépítést és újabb 1600 főt bocsátanak el.
A Chryslernek – amely eddig 4 milliárd dollárt kapott a kormányzattól – 30 napos határidőt szabtak akkor, hogy tető alá hozza a FIAT-tal tervezett együttműködést. Egyelőre az üzlet nem köttetett meg, de számos lépés történt már az ügyben, ezért is az “előleg”, a Chrysler ugyanis 5 milliárd dollárt szeretne.
A kormány viszont nem bízik benne, hogy egyedül életképes lenne a Chrysler, ezért az üzlet létrejöttéhez kötötte a további pénzek folyósítását. Az együttműködés a FIAT-nak az amerikai piacra lépés lehetőségét nyújtaná a Chrysler-hálózat révén, a Chrysler a kis és kompakt autók technikájához jutna hozzá az olasz féltől.
