



A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja az októberi 42 ezer forintról november végére 30 ezer forint alá esett a Netrisk.hu biztosítási portálon, köszönhetően az idei kampánynak. Ám nemcsak a kötelezőn lehet spórolni, de a cascón is.
A KÖBE most meghirdetett együttkötési akciójának köszönhetően ugyanis a casco biztosítások átlagdíja is jelentősen, harmadával zuhant novemberben. Míg egy hónappal ezelőtt az alkusznál kötött casco szerződések átlagdíja meghaladta még a 90 ezer forintot, most a 65 ezer forintot sem éri el!
A meglévő kötelező biztosítások felmondására adott idő ezen héten lejár, aki tehát most nem dönt az átszerződésről, már nem lesz lehetősége kihasználni a kivételes biztosítási díjakat.
A piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon eddig kötött mintegy százezer szerződés alapján a biztosítók közötti erősorrend csak arányaiban változott: valamelyest csökkent az Allianz, míg nőtt a Genertel és a KÖBE részesedése, ám az új szerződések 30 százalékát változatlanul az Allianz biztosítóhoz kötik.
