A német Auto Motor und Sport összeállította a világ legdrágább szériaautóinak listáját. Az első helyre 523 ezer eurós (137 millió forint) árával a Maybach 62 S került. Ez a típus a Maybach hosszabb modelljének sportváltozata, a 6,17 méteres luxusautót 612 lóerős, 12 hengeres turbómotor gyorsítja.
Szintén a Daimler-Benz-csoporthoz tartozik a második helyezett, a Mercedes SLR McLaren Roadster, amely kicsivel marad csak el a félmillió eurós határtól. Akit ez zavar, nem kell már sokat várnia, hiszen hamarosan piacra kerül a típus erősebb 722-es változata, amely minden bizonnyal nemcsak teljesítményében, de árában is ráígér a mostanira. A legdrágább jelenleg kapható közúti Ferrari már feleennyiért megszerezhető.
A dobogóra még a Rolls-Royce Phantom nyújtott kivitele fért fel a potom 470 ezer eurós árával. Ez az ár akkor tűnik igazán megdöbbentőnek, ha figyelembe vesszük, hogy a 30-as lista utolsó helyén álló nyitható tetős Lamborghini Gallardóból ezért az összegért hármat vihetnénk haza. S természetesen az árak az alapárat jelentik, az extrák és az egyéni kívánságok további messziről is egyértelműen azonosítható összegbe kerülnek.
Az olyan gyártók, mint a Koenigsegg és Pagani mellett a Volkswagen tulajdonában lévő Bugatti is lemaradt a listáról, a szerkesztők szerint ezek a modellek nem tekinthetőek szériának. A Bugatti Veyron különféle modelljei egyébként a Maybach 62 S árának két-háromszorosába kerülnek. A legtöbb típussal a Bentley szerepel, összesen 9 különböző modelljük került fel a listára.
Nem meglepő módon szinte ugyan ezek a modellek szerepelnek egy korábbi listán, a legmagasabb fogyasztású modellek gyűjteményében. Nézessen csodás képeket a legdrágább autókról a
Az árakat Euróban adjuk meg. Akinek van rá energiája, hogy az éppen aktuális érfolyamnak megfelelően értelmezze, hajrá!
| A 30 legdrágább széria autó listája – Az árak euróban értendők |
|
| Maybach 62S | 523 838 € |
| Mercedes-Benz SLR McLaren Roadster | 493 850 € |
| Rolls-Royce Phantom EWB | 470 050 € |
| Maybach 62 458 150 | 458 150 € |
| Maybach 57 S | 443 870 € |
| Rolls-Royce Phantom Drophead Coupé | 440 300 € |
| Rolls-Royce Phantom Coupé | 433 458 € |
| Rolls-Royce Phantom | 397 460 € |
| Maybach 57 | 390 201 € |
| Bentley Brooklands | 346 850 € |
| Bentley Azure | 340 781 € |
| Bentley Arnage RL | 316 386 € |
| Lamborghini Murciélago LP 640 Roadster | 314 100 € |
| Bentley Arnage T | 287 945 € |
| Lamborghini Murciélago LP 640 | 285 600 € |
| Bentley Arnage R | 272 832 € |
| Ferrari 612 Scaglietti | 268 300 € |
| Ferrari 599 GTB Fiorano | 242 000 € |
| Aston Martin DBS | 240 000 € |
| Mercedes SL 65 AMG | 221 519 € |
| Mercedes CL 65 AMG | 221 459 € |
| Mercedes S 65 AMG lang | 217 116 € |
| Bentley Continental GT Speed | 207 501 € |
| Ferrari 430 Scuderia | 206 300 € |
| Bentley Continental Flying Spur Speed | 203 812 € |
| Bentley Continental GTC | 199 409 € |
| Porsche 911 GT2 | 189 496 € |
| Ferrari F 430 Spider | 186 500 € |
| Bentley Continental GT | 181 678 € |
| Lamborghini Gallardo Spyder | 181 475 € |





