Négyajtós limuzin bemutatását tervezi a Koenigsegg, amelynek prototípusa már a 2010-es Genfi Autószalonon megjelenhet. A svéd gyártónak jelenleg egyetlen modellje létezik, de többféle kivitelben, a legújabb CCX már több mint 1000 lóerős.
Az új autón már két éve dolgoznak, és már készek a kocsi agyagmodelljei is, de csak most derült ki, miután a Koenigsegg a Közel-Keleten befektetőket keresett. Hasonlóan a CCX-hez, a szedán is szénszálas alapokra épül és ilyen karosszériát kap, mivel a gyártó célja, hogy autója a legkönnyebb legyen a nagy teljesítményű négyajtósok között.
Mindez persze csak azért, hogy igazán gyors lehessen az autó, miután a cél a 350 km/órás végsebesség biztosítása. Ehhez a szuperlimo 700 lóerős V8-as motort kap. Ez persze elmarad a CCXR tudásától, de azzal nem is akarnak versenyezni, miután az új kocsit olcsóbbnak tervezik.
Amennyiben sikerül anyagilag is elrendezni a projektet, a Koenigsegg limuzinja 2011-ben piacra kerülhet, amikor olyan autókkal kell majd versenyeznie, mint a Porsche Panamera vagy az Aston Martin Rapide. Terveik szerint az évi 35 CCX mellé 70-80 darab szedán is készülhet a svéd üzemben.


