



A magyar kormány korábban többször is beavatkozott az üzemanyagok árába, árcsökkentő lépéseket hajtott végre, amikor azok jelentősen emelkedtek. Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője az MTI-nek szerdán elmondta: az üzemanyagok árát piaci folyamatok befolyásolják, s a tárca most nem tervezi a beavatkozást.
A szóvivő elárulta, az európai uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az ECOFIN 2005-ben Manchesterben elfogadott egy állásfoglalást, amely szerint a kormányok ilyen helyzetekben az adótartalom változatásával ne avatkozzanak bele a folyamatokba. A magyar kormány pedig ehhez tartja magát.
2004-ben kormány kompenzációt nyújtott a felhasználóknak a magas benzinár miatt: az akkor december végéig érvényes jogszabály szerint amennyiben a 95-ös oktánszámú benzin két egymást követő hét hétfőjére vonatkozó átlagárának számtani átlaga elérte a 250 forintot (a dízelé a 225-öt), akkor a jövedéki adót úgy mérsékelték, hogy a literenkénti fogyasztói ár 2 forinttal csökkenjen. A jogszabály célja az volt, hogy a fogyasztói árak ne növekedjenek elfogadhatatlan mértékben.
A kompenzáció igénye 2005 elején is megfogalmazódott, de ekkor a kormány már úgy nyilatkozott, hogy nem kíván kompenzációs eszközöket alkalmazni a benzinár-változások mérséklésére. Egy másik alkalommal az általános forgalmi adó felső, 25 százalékos kulcsát csökkentették már 2005. október 1-jétől a benzin és a gázolaj esetében 20 százalékra, akkor a benzin közel 12, a dízel ára majd 12 forinttal csökkent.
Holnap történelmi csúcsra emelkednek a magyarországi üzemanyagárak: a gázolaj literenkénti átlagára 326 forintra, a 95-ös benziné pedig 308 forintra nő a benzinkutaknál.
Forrás: MTI
