Tovább bővül az M3-as autópálya 2 Ma délutántól gyorsabban lehet eljutni a főváros felöl Nyíregyházára autóval, miután megnyitják az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakaszát. A 39 kilométer hosszú pályaszakaszt a Betonút Zrt. építette 79,9 milliárd forintért. Az új pálya átadásán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter is részt vesz.

Az eredeti tervek szerint már tavaly el kellett volna készülnie az M3-as ezen szakaszának, de területvásárlási problémák miatt csúszott a kivitelezés. A Budapestről a keleti határ felé tartó autópálya első szakaszát még 1983-ban adták át, akkor Gyöngyösig lehetett rajta autózni, majd 1998-ban Füzesabonyig, 2002-ben Polgárig, 2004-ben pedig Görbeházáig készült el az M3-as.

Az autósok az átadási ünnepség kellékeinek eltávolítása után, az ORFK és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. közös ellenőrzését követően, előreláthatólag a késő délutáni órákban vehetik birtokba az M3-as autópálya nemrégiben elkészült pályarészét, amely az idén átadott 71 kilométernyi új autópálya-szakasz közül a leghosszabb.

Az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakasza az átadás napján díjmentes, éjféltől azonban valamennyi járműkategória esetében fizetni kell az úthasználatért.

A mostani szakasz átadásával a gyorsforgalmi úthálózat hossza Magyarországon meghaladja az 1000 kilométert esézen pontosan 14 kilométerrel.