Áprilistól a személygépkocsiknak és a motorkerékpárosoknak már nemcsak az autósztrádák használatáért kell fizetni, hanem az autóutakért is – tudatta a Napi Online. Ezt már eddig is tudtuk, most már az is kiderült, melyik az első új fizetős útszakasz. Az M1-est a szlovák határral, illetve Letenyét Tornyiszentmiklóson át az országhatárral összekötő két szakasz, ám ez csak a kezdet, később további autóutak is hasonló sorsra juthatnak.

Az egyelőre ingyenesen használható utak közül továbbiak fizetőssé tételét is tervezik. Elsősorban azokra az utakra vár a fizetős sors, amelyek mellett alsóbbrendű utak is találhatók. A rendelkezés után a lakott településekre özönlő autók minden bizonnyal kiváltják majd az érintett településeken lakók nemtetszését, de ez még mind semmi ahhoz a tervezethez képest, hogy 2011-től az M0-s, illetve egyéb városi elkerülő szakaszok is fizetőssé válnának.

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. egyelőre nem készült még fel a kamionok számára fizetőssé váló ezer kilométernyi főút, illetve a személyautókkal is csak matricával igénybe vehető 35 kilométernyi autóút ellenőrzésére. A rendszer bővítése és a figyelmeztető táblák kihelyezése több hónapnyi munkát, illetve félmilliárd forint közeli összeget igényel. A kamerás ellenőrzőrendszer kibővítéséig a meglévő matrica-ellenőrző autók átcsoportosításával, szúrópróba-szerűen ellenőrzik majd az érintett útszakaszokat.