Amerikában a lépcsőshátúként mutatkozott be az Accent, melynek karosszériája méretesebb lett, mint korábban volt
6 fotó
Tavaly a Párizsi autószalonon a Kia a Sport Concept névvel illetet autójával mutatta meg, hogy milyennek is képzeli a következő Rio-t, ami persze idén tavasszal szinte tökéletesen olyan lett.

[bekkep]Hasonló úton jár a Kia is, bár ők a tavaszi New York-i Autószalonon leleplezett új Accentet mutatják meg egy sportmodell képében Európának. A tanulmányautó 2,0 literes turbómotort kapott, amihez ötsebességes automataváltót kapcsoltak.

Ellentétben azonban az Egyesült Államokban leleplezett lépcsőshátú modellel, Frankfurtban az Európában jobban kelendő csapotthátú modellként láthatjuk az Accentet. Az SR névre hallgató tanulmány izgalmas spoilereket és 18 colos könnyűfém felniket kapott.

Elődjéhez képest nagyobb karosszériával készül majd a koreai jármű 4,35 méter hosszú lesz, ami 11 centis nyúlást jelent. Ebből nem csak a csomagtartó profitál majd, de nagyobb tengelytávval az utastér is kényelmesebb lesz.

[bekkep]A motorpalettáról egyelőre annyit tudni, hogy lesz egy újfejlesztésű 1,6-os, 110 lóerős benzines, ennek legnagyobb forgatónyomatéka 145 newtonméter. Ehhez ötsebességes kézi, vagy négysebességes automataváltó rendelhető. Az 1,5-ös turbódízel várhatóan a kínálat része marad.

Várhatóan jó alapfelszereltséggel kerülnek forgalomba az autók, a biztonságról immár oldal és függönylégzsákok is gondoskodnak. 2006-ban kezdődhet az autó értékesítése.