9 fotó
Magyarországon is bemutatták az általunk már korábban is kipróbált új Volvo D5 dízelmotorokat. Ez a motor is a dízelek iránt mutatkozó egyre nagyobb keresletet hivatott csillapítani, ami a Volvónál már több, mint 50 százalékos részesedést jelent az európai értékesítésekben.

A megújult dízelmotorral még több leendő vevő kedvére tesz a Volvo. Ugyanakkor a cég által készített felmérésből az is kiderül, hogy a vásárlók 16 százaléka még nagyobb teljesítményű dízelmotort szeretne.

A 163 lóerőről 185-re izmosodott D5-ös szinte teljes mértékben átalakult. A teljesítmény-növekedésnél talán még fontosabb, hogy a nyomaték 400 newtonméterre nőtt 340-ről. Dicséretes, hogy ezek mellett csökkent a károsanyag-kibocsátás és az alapfelszereltség része lett a gondozásmentes részecskeszűrő.

Az öthengeres dízelmotor a korábbihoz hasonlóan több változatban is kapható. A legerősebb változat alatt a korábban D5-nek hívott 163 lóerős változat áll, a leggyengébb a 126 lóerős kivitel.

Az S60-as ára a leggyengébb dízelmotorral 8,2 milliótól indul, a 163 lóerősért plusz 1 milliót, a csúcsváltozatért pedig újabb plusz 165 ezer forintot kell fizetni. A V70-nél kisebb a különbség, ott 10,2 és 11 millió között mozog az ár, míg a XC70 és XC90 modellekben csak a legerősebb változat választható.