



A Panda rövidített padlólemezére építik a háromajtós új 500-ast. Utasterét 4 személyre szabják, bár a hátsó sor inkább csak gyerekeknek nyújthat elég helyet. Hosszúságban a készülő kisautó a Seicentóhoz hasonlóan nem éri el a 3,5 métert sem, így igazi városi kisautónak ígérkezik.
A nagy sikerű Trepuino koncepcióautót még 2004 márciusában mutatták be a Genfi Autószalonon, amiben az egymáshoz képest eltolt első ülésekkel 3 felnőttnek és egy gyermeknek jutott hely.
