



Jól kapta el Talma a második helyről a rajtot a 17 körös Holland Nagydíjon, és másodikként fordult az első kanyarban. Az első kilenc versenyző folyamatos küzdelmet vívott az első helyért, amit a KTM magyar pilótája is többször birtokolt. Kallio, Simoncelli, Bautista, Masbou és Talmácsi cserélgették egymás között az első helyet.
A kiélezett küzdelmet mutatja, hogy az Apriliával versenyző Marco Simoncelli a kilencedik helyről is az élre tudott kerülni.
Kallio a leintés előtt négy körrel kiszélesített egy kanyart és a bukótérben végezte, így már nem tudott beleszólni az élen zajló csatába. Az utolsó körök Talmácsi és Simoncelli küzdelmét hozták, bár volt, hogy a magyar motoros rövid időre a negyedik helyre is visszaesett.
Az utolsó körben Talmának sikerült megelőznie Simoncellit, aki utána rögtön elesett, amikor a harmadikként motorozó Lüthi kiütötte a nyeregből. Ezzel hirtelen nagy előnyhöz jutott Gábor, aki így 0.657 másodperccel Faubel előtt megnyerte az Assenben rendezett futamot.
Ezzel az összetett pontversenyben a harmadik helyről az elsőre ugrott fel, ahol az Apriliás Pasinivel együtt holtversenyben vezet.
“Nagyon örülök a második győzelmemnek! Nagyon nehéz volt, nagyon nagy volt az élboly. Végig ott tudtam lenni az elejében. Az utolsó körben a pálya kétharmadánál a hátsó kanyarban, miután sikerült megelőzni Simoncellit, kicsit “befékeztem” a bolyt, hogy blokkoljam őket, majd az utolsó sikánt igen szűken próbáltam venni, hogy nehogy megelőzzön valaki, és sikerült megnyernem. Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen jó gépet készítettek nekem.” – nyilatkozta Talmácsi a verseny után.
Tóth Imre a másik magyar motoros, a 30. helyről kezdte meg a versenyt, és végül a 25. helyen zárta a versenyt az Apriliával.
